MU: Depay egy képpel buktatta le a „titkos” érkezőt?

Vágólapra másolva!
2015.07.27. 15:06
Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere lavinát indított el, mikor korábbi sajtótájékoztatóján azt mondta, egy csatárt még szerződtet, azt azonban nem árulja el, ki az. A „titkos csatár” azóta fogalom lett Angliában, most pedig könnyen lehet, az egyik manchesteri megválaszolta a kérdést.

„Nem olyan játékosról van szó, akit a média emleget. Türelmesnek kell lenniük, az átigazolási piac augusztus utolsó napjáig nyitva van” – mondta korábban Van Gaal, aki elismerte, egy csatárt még szerződtetne a nyáron.mondta korábban Van Gaal, aki elismerte, egy csatárt még szerződtetne a nyáron.

„Nem tudom, hogy szeretnék-e csatárt igazolni. Olvastam a sajtóban, hogy meglepetésigazolás érkezik csatárposztra. Ez nem igaz, én ilyet nem mondtam, ezt Önök mondták. Én máshogy fogalmaztam” – finomított nyilatkozatán a holland, aki a sajtóhírek szerint azonban már csak egy lépésre van az új szerzemény bejelentésétől.

A „titkos csatárt” könnyen lehet, hogy a szintén a nyáron szerződtetett Memphis Depay leplezte le, a holland ugyanis posztolt egy képet az Instagramra, melyen az Everton csatárával, Romelu Lukakuval pózol.

Lukaku a „titkos csatár”? (Fotó: Instagram)
Lukaku a „titkos csatár”? (Fotó: Instagram)

Aki esetleg összeesküvés-elméletre gyanakodna: a két játékos az angol média információi szerint eddig nem ápolt baráti viszonyt, ráadásul az MU és az Everton leghamarabb októberben találkozik, a holland és a belga válogatott pedig a közeljövőben biztosan nem csap össze...

Legfrissebb hírek

Litvánia megizzasztotta Hollandiát, Depay történelmet írt

Foci vb 2026
2025.09.07. 20:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46
Ezek is érdekelhetik