Arsenal: Nincs szükség új igazolásokra – Wenger reagált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.24. 21:48
null
Wenger jót derült, amikor felhozták a klubigazgató nyilatkozatát
Arsene Wenger máris reagált az Arsenal klubigazgatójának, Lord Harrisnek azon mondataira, hogy a francia szakember akár rekordot is dönthet az átigazolási szezonban. A londoniak menedzsere szerint nincs különösebb átigazolási célpontja a klubnak, de ha akad egy jó lehetőség, megpróbálnak élni vele.

 

„Ahogy ezt már néhányszor elmondtam, abban a helyzetben vagyunk, hogy keményen dolgozunk, és ha adódik egy jó alkalom, akkor meg van a lehetőségünk, hogy éljünk vele. De nem vagyunk rászorulva semmire. Múlt héten arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy mi lesz majd, ha minden játékosom egészséges? Ma pedig már azt kérdezgetik, hogy miért nem vásárolok valakit?" – értetlenkedett némileg a már hagyományos Emirates-kupa előtti sajtótájékoztatón Wenger.

A francia szakembert természetesen az Arsenal klubigazgatójának hangzatos nyilatkozata után faggatták az erősítési tervekről.

„A múlt héten rengeteg gólt szereztünk, pedig nem számíthattunk Alexis Sánchezre és Danny Welbeckre sem, akik hamarosan ismét a csapat rendelkezésére állnak. Abban a helyzetben vagyunk, hogy erős a csapatunk, persze, ha lesz egy kihagyhatatlan lehetőségünk, dolgozni fogunk rajta."

A nemzetközi sportsajtó a Real Madrid támadóját, Karim Benzemát boronálta össze az Arsenallal. A francia csatárra ráadásul illett Lord Harris leírása: „ő hajlik a váltásra, de az eladásról jelenlegi klubját is meg kell győzni. Kérdés, hogy találnak-e a helyére valakit".

Ezzel kapcsolatban Wenger viccesen fogalmazott, azután, hogy a sajtótájékoztatón megemlítették, a francia csatár ügynöke szerint Benzema ezer százalék, hogy marad a Realnál.

„Az ezer százalék, az sok, elég meggyőzőnek tűnik. Amúgy sem szoktam nevekkel előjönni. Az előző szezonban elkezdtünk felépíteni valami különlegeset, ezen akarunk tovább dolgozni, nincs szükségünk túl sok mindenre a klubon kívülről" – tette hozzá Wenger.

Legfrissebb hírek

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
3 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik