PL: döntöttek menedzserük sorsáról a „fekete macskák”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.04. 17:45
Dick Advocaat marad az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Sunderland labdarúgócsapatának menedzsere. A 67 éves holland szakember egyéves szerződést írt alá – közölték honlapjukon csütörtökön a „fekete macskák”.

Advocaat márciusban, Gus Poyet menesztése után vette át a Premier League-ben akkor 17., éppen bennmaradást jelentő helyen álló együttest. Eredetileg az idény végéig irányította volna a csapatot, ám a 16. hely és a bennmaradás kiharcolása után új szerződést ajánlottak neki.

„Sokat tárgyaltunk Ellis Shorttal, a klub elnökével és Lee Congerton sportigazgatóval. Végül meggyőztek, hogy én vagyok a megfelelő ember az együttes számára” – jelentette ki Advocaat, aki elmondta, az elmúlt hónapokban remekül érezte magát Sunderlandben.

A nagy világjárónak számító tréner számos klubcsapat és válogatott élén megfordult már. Három és fél évtizedes edzői pályafutásának legnagyobb sikerét az orosz Zenit szakvezetőjeként az UEFA-kupa 2008-as elhódításával aratta.

Legfrissebb hírek

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
9 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
12 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Kinevezte Graham Potter utódját a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 17:07

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50
Ezek is érdekelhetik