Man. City: Yaya Touré végre döntött a jövőjéről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.01. 13:57
null
Yaya Touré marad Manchesterben, és BL-trófeával hálálná meg a szurkolók kitartó támogatását. (Fotó: Reuters)
Yaya Touré, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City középpályása hosszas várakozás után végre pontot tett a jövőjét illető ügy végére.

Touré első számú kérője az Internazionale volt, nemrég még azt mondta az ügynöke, kilencven százalék, hogy az elefántcsontparti kiválóság elhagyja Angliát, de azóta a történet éles fordulatot vett.

„Nem kell aggódnia a szurkolóknak, mindenképpen maradok – idézi Tourét a Manchester Evening News. – Biztos vagyok benne, hogy a tapasztalatommal, illetve remélhetőleg a következő hetekben, hónapokban érkező játékosokkal kiegészülve egy rendkívül erős City vág neki a következő szezonnak.”

A 32 éves Touré a City labdarúgójaként kétszeres angol bajnoknak mondhatja magát, 2011-ben elhódította az FA-kupát, 2014-ben magasba emelhette a Ligakupát, de a hőn áhított Bajnokok Ligája-siker csak Barcelonában jött össze, az „égszínkékek” még a legjobb nyolc közé sem tudtak bejutni a sorozatban.

„Túl sokáig voltunk a Manchester United árnyékában, a »vörös ördögök« szurkolói azt mondják, mindig ők lesznek a csúcson, mert megnyerték a Bajnokok Ligáját – folytatta Touré. – El akarom hozni a legrangosabb európai trófeát a rajongóinknak, mindent megteszek a dicsőségért.”

„A City az első klubom, ahol a szurkolók hosszú ideje kántálják a nevemet. Barátok vesznek körül, a szurkolók szeretnek – ezt nem lehet pénzzel megvenni.”

Legfrissebb hírek

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:23

Visszatért a Premier League-be a Liverpool korábbi kapitánya – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.15. 10:58

Üzent a hibátlanul passzoló Kerkez Milos, miután a Liverpool győzelemmel búcsúztatta Diogo Jotát

Angol labdarúgás
2025.07.13. 19:27

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
2025.07.13. 12:46

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30
Ezek is érdekelhetik