Liverpool: „Több mint kispados!” – Bogdánról szavaztak

Vágólapra másolva!
2015.06.15. 10:17
Bogdán Ádám átigazolása a Liverpool labdarúgócsapatához továbbra is kiemelt téma Angliában. A magyar kapus szerződtetéséről egy angol oldalon a szurkolók véleményét is kiérték, a többség pedig jó véleménnyel van róla.

SZAVAZÁS

Mi lesz Bogdán Ádám sorsa a Liverpoolnál?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A magyar kapust vegyes fogadtatásban részesítette a liverpooli közönség, volt, aki szerint remek üzletet kötött az ingyen érkező magyar kapussal a Pool, volt azonban, aki egyszerűen „felakasztotta” magát a hír hallatán.

A kezdeti „sokk” után úgy tűnik, lassan lehiggadnak a drukkerek, és objektívan tekintenek az átigazolásra.

A the4thofficial.net hosszabb jegyzetet közölt a magyar kapusról, az írás témája az volt, mire viheti új együttesénél Bogdán.

A szerző úgy véli, a magyar többre hivatott, mint hogy a kispadot melegítse az idényben, és erősségeivel – magasság, robbanékonyság, magabiztosság – hamar kiszoríthatja Simon Mignolet-t.

Az olvasók véleményét is kikérték az angolok, a válaszadók hatvankét százaléka szerint pedig Bogdán valós veszélyt jelent a belga kapuvédőre, és könnyen a kezdőcsapatban találhatja magát. Tizennyolc százalék szerint örök második lesz a magyar, míg húsz százalék továbbra is azt nehezményezi, hogy nem nagyobb névvel erősített a csapat.

A szurkolók már Bogdán mellett (Fotó: the4thofficial.net)
A szurkolók már Bogdán mellett (Fotó: the4thofficial.net)
Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.30. 11:43

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44
Ezek is érdekelhetik