Liverpool: Gyerekkori álmom teljesül be – Bogdán Ádám

Vágólapra másolva!
2015.06.12. 11:01
Mint beszámoltunk róla, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool bejelentette, hogy megállapodott Bogdán Ádámmal. A magyar kapus a hivatalos oldalán írt bejegyzésben megírta, gyerekkori álma teljesül azzal, hogy az Anfield Roadon folytatja pályafutását.

„Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy a világ egyik legnagyobb és legismertebb csapatához csatlakozhatok! – írta Bogdán a hivatalos Facebook-oldalára. – Nagyon várom már a kihívásokat. Köszönöm a családomnak és azoknak az embereknek a támogatást, akik segítettek idáig eljutni. Külön hálával tartozom a Boltonnak, hogy megadta a lehetőséget, és a gyerekkori álmom beteljesítésével a Premier League-ben védhetek.” Bogdán a hivatalos Facebook-oldalára. – Nagyon várom már a kihívásokat. Köszönöm a családomnak és azoknak az embereknek a támogatást, akik segítettek idáig eljutni. Külön hálával tartozom a Boltonnak, hogy megadta a lehetőséget, és a gyerekkori álmom beteljesítésével a Premier League-ben védhetek.”

Az átigazolásról bővebben ide kattintva olvashat!

SZAVAZÁS

Mi lesz Bogdán Ádám sorsa a Liverpoolnál?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02
Ezek is érdekelhetik