Anglia: a Fradi és a DVTK után Bajneréknél a középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.04. 20:58
Julian Jenner, a pályafutása alatt a labdarúgó NB I-ben a Ferencvárosnál és a Diósgyőrnél is megforduló holland játékos elárulta, Angliában, a Notts Countynál kezdi meg a nyári felkészülését.

Mint arról beszámoltunk, közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a DVTK és középpályása, Julian Jenner. A holland tavaly október végén érkezett Diósgyőrbe, hat mérkőzésen összesen 165 percet játszott az NB I-ben. közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a DVTK és középpályása, Julian Jenner. A holland tavaly október végén érkezett Diósgyőrbe, hat mérkőzésen összesen 165 percet játszott az NB I-ben.

A 31 éves szélső 2012 és 2014 között a Ferencvárosban játszott, tavaly nyáron edzői állást kapott a holland élvonalbeli Vitesse-nél, majd az ősz folyamán váratlanul visszatért a pályára, amikor elkötelezte magát a diósgyőriekhez.

A vi.nl megkeresésére a Magyarországon jól ismert játékos elmondta, Angliában folytathatja karrierjét.

„Nagy terveim voltak a Diósgyőrrel, ám az új vezetőedzőnél csak perceket játszottam, így váltanom kellett. Számomra most csak az számít, hogy futballozhassak. Mindenre nyitott vagyok! Július elsején Nottinghambe utazom, ahol a Notts Countyval kezdem meg a felkészülést. Egy hetet töltök ott, túl korai még a részletekről beszélni, annyit azonban elárulhatok, ez egy nagyszerű lehetőség számomra” – mondta a 31 esztendős Jenner, aki elmondása szerint még néhány évet profi szinten szeretne futballozni.

Bajner Bálint együttese – amelyet a korábbi ferencvárosi, Ricardo Moniz irányít – a 2014–2015-ös idényben az angol harmadosztály (League One) tabellájának 21. helyén végzett, így a következő szezont már a negyedik vonalban kezdi.

Legfrissebb hírek

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
4 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
13 órája

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10

Bokros Szilárd: Úgy érzem, hazatértem a DVTK-hoz

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 10:17
Ezek is érdekelhetik