PL: megnyílhat az út Bogdán előtt; de ehhez az MU is kell?

Vágólapra másolva!
2015.05.14. 13:36
Lapértesülések szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Stoke City kapusáért, Asmir Begovicért a Manchester United is bejelentkezett, ha pedig a bosnyák távozik, megnyílhat az út Bogdán Ádám előtt.

Mint arról beszámoltunk, a britek szerint a Stoke City szerződtetné Bogdán Ádámot, mivel a piros-fehérek első számú kapusát, Asmir Begovicot a Tottenham és az Internazionale is csábítja. a britek szerint a Stoke City szerződtetné Bogdán Ádámot, mivel a piros-fehérek első számú kapusát, Asmir Begovicot a Tottenham és az Internazionale is csábítja.

Egyre biztosabbnak tűnik a bosnyák távozása, akit sajtóhírek szerint már a David De Gea utódját kereső Manchester United is szeretne átigazolni.

A „vörös ördögök” csak akkor igazolnak új kapuvédőt, ha De Gea elmegy, márpedig a nemzetközi sportsajtó szerint az MU egyik legjobbja előbb-utóbb biztosan a Real Madridnál köt ki.

A manchesteriek két nevet írtak fel a kívánságlistájukra, Begovicot és Hugo Llorist, ám mivel a Tottenham több mint 30 milliót kér a franciáért, a Daily Mirror szerint a Stoke 11 milliós játékosa szimpatikusabb Louis van Gaaléknak, akik már a nyáron lecsapnának a bosnyákra.

Ezzel pedig a piros-fehéreknél felszabadul az egyes mez, amelyet Bogdán Ádámnak adhatnak…

A magyar kapus – akit korábban a Bundesligában szereplő Mainzzal és Stuttgarttal boronáltak össze – egyelőre nem írta alá a Bolton hosszabbítási ajánlatát.

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
17 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
19 órája

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
20 órája

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
2025.10.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik