Anglia: 18 év után köszönt el a PL-től a rekorder kapus

Vágólapra másolva!
2015.05.14. 14:47
A Tottenham Hotspur labdarúgója, Brad Friedel 21 év után befejezi profi pályafutását. Az amerikai válogatottban 1992 és 2005 között 82-szer pályára lépő kapus karrierje során több rekordot is felállított, és már a jövőbeli tervei is megvannak.

A néhány nap híján 44 éves kapus 1997-ben igazolt Angliába, ahol sorrendben a Liverpool, a Blackburn Rovers, az Aston Villa és a Tottenham alkalmazásában állt. Friedelhez fűződik például az a szigetországi rekord, hogy zsinórban 310 alkalommal az ő nevével kezdődött aktuális együttesének kezdőcsapata. Emellett a Tottenham és az Aston Villa történetének ő a legidősebb pályára lépő játékosa.

A most zajló szezonban azonban már egyetlen játékperc sem jutott az amerikainak, így a születésnapjához közeledve bejelentette visszavonulását.

„Elképesztően büszke vagyok arra, amit karrierem során elértem – mondta Friedel klubja hivatalos honlapjának. – Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszúra nyúlhat az »utazásom«. Biztos hiányzik majd a napi munka a stábbal és a társaimmal, de már közel a negyvennegyedik születésnapomhoz ez volt a megfelelő döntés.”

Friedel televíziós szakértőként képzeli el a jövőjét, de nem szakad el a Tottenhamtől sem: az angol klub tengerentúli nagykövete lesz.

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Bejelentette visszavonulását a portugálok Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.10.12. 10:53
Ezek is érdekelhetik