FA-kupa: túlórázott, de 19. alkalommal is döntős az Arsenal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.18. 21:02
null
A Reading nagy csatára késztette az Arsenalt az FA-kupa elődöntőjében (Fotó: Action Images)
Az angol labdarúgó FA-kupa elődöntőjében az Arsenal Alexis Sánchez duplájával hosszabbításban 2–1-re legyőzte a Readinget, így története során – rekordot jelentő – 19. alkalommal készülhet a fináléra.

 

Adott egy csapat, amely sorozatban nyolc győzelmet aratott, és a Premier League második helyén áll, és egy másik, amely öt meccs óta nyeretlen, és azért küzd, hogy bennmaradjon a Championshipben. Le sem kell játszani igaz? De nem az FA-kupában…

A papírformának megfelelően az Arsenal volt kezdeményezőbb a mérkőzésen, már a találkozó elején elképesztő mezőnyfölénybe került – állandósult a több mint 70 százalékos labdabirtoklási arány, amely gyakran a nyolcvanat is közelítette –, és a 8. percben veszélyeztetett, de Alexis Sánchez lövése, majd a szöglet után Mertesacker fejese is kimaradt.

Az első félidő derekához közeledve Özil végezhetett el szabadrúgást, tekerése azonban kevéssel elkerülte a bal felső sarkot.

A játékrész hajrájában aztán megszerezte a vezetést az Arsenal, Özil bejátszása után Alexis Sánchez a tizenegyespontnál levette a labdát, elküldte a védőjét, majd a kapuba lőtt (1–0).

A fordulást követően viszont hamar egyenlített a Reading! Pogrebnyak vitte le az alapvonalhoz a labdát, centerezésére McCleary érkezett, és estében a kapura lőtt, s bár úgy tűnt, hogy Szczesny hárít, a felpattanó labdát a gólvonal mögött érte el (1–1).

A 69. percben Özil sarokrúgását követően Gabriel került helyzetbe, de jobb felső sarokra tartó fejesét a léc alól kiütötte Federici, majd a két „ágyús” nem sokkal később egy szabadrúgás után is riogatott, de Gabriel fejese ezúttal mellé szállt.

A hajrában aztán Szczesnynek és a Reading kapufájának is akadt védeni valója, újabb gól azonban már nem született, így jött a hosszabbítás – az új Wembleyben az elődöntők során negyedszer, az Arsenal esetében már másodszor.

Az első tizenöt perc ráadásában megszületett az „ágyúsok” második gólja, Alexis Sánchez lopta befelé a távolságot, majd laposan a kapura lőtt, Federici pedig saját kapujába ügyetlenkedte a labdát (2–1).

Az Arsenal így 19. alkalommal jutott be az FA-kupa döntőjébe, ezzel pedig a Manchester Unitedet második helyre taszítva immár egyedüli rekorder a sorozatban.

ANGLIA, FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
ARSENAL–READING (II.) 2–1
(1–0, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után
London, Wembley Stadion, 84 081 néző. Vezette: Atkinson
ARSENAL: Szczesny – Debuchy, Mertesacker (Gabriel, 63.), Koscielny, Gibbs – Coquelin (Walcott, 101.), Cazorla – Ramsey, Özil, A. Sánchez – Welbeck (Giroud, 72.)
READING: Federici – Gunter, Hector, Pearce, Obita – McCleary, D. Williams, Chalobah (Cox, 105.), Robson-Kanu (Karacan, 90.) – Macki, Pogrebnjak (Aiyegbeni, 111.)
Gólszerző: Alexis Sánchez (40., 105+1.), ill. McCleary (54.)

VASÁRNAP
Aston Villa–Liverpool 16.00

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.18. 23:02

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.18. 18:10
Ezek is érdekelhetik