MU: Falcao döntött, megsúgta, hol akar játszani - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.19. 14:12
Radamel Falcao továbbra sem találja a helyét a Manchester United labdarúgócsapatában. A csatár szinte biztos, hogy a szezon végén elhagyja Angliát, Monacóba azonban már nem tér vissza. Több európai együttessel összeboronálták már, most azonban a spanyolok az eddigi talán leghihetőbb opciót közölték.

A Tigris becenévre hallgató kolumbiai 21 mérkőzésen csupán négy gólt szerzett a Manchester United színeiben a 2014–2015-ös idényben. Angliai kitérője az előző héten jutott mélypontra, amikor a „vörös ördögök” U21-es csapatában lépett pályára a Tottenham ellen, és 72 perc után lecserélték.a „vörös ördögök” U21-es csapatában lépett pályára a Tottenham ellen, és 72 perc után lecserélték.

Az MU-nál kölcsönben szereplő Falcaót a jelenlegi szezon végéig köti szerződés a klubhoz, Louis van Gaal azonban egybehangzó brit lapértesülések szerint nem tart rá igényt, és az AS Monacóhoz sem tér vissza.

Ami nem megy, azt nem kell erőltetni – mondják a spanyolok. A Marca állítja, a kolumbiai támadó hosszas gondolkodás után meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

A több európai élcsapattal is hírbe hozott támadó a Marca szerint követi Fernando Torrest, ugyanis megkérte ügynökét, oldja meg, hogy a nyártól újra az Atlético Madridban futballozhasson.

A transfermarkt.de által 45 millió euróra értékelt Falcao 2011 és 2013 között szerepelt a „matracosoknál”, ezalatt kilencvenszer húzta fel a piros-fehér mezt, amelyben 36 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Egygólos előnnyel utazik a Real Madrid a visszavágóra

Bajnokok Ligája
7 órája

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
17 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
23 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Dán centere történelmi triplájával simázta le a Reimset a Monaco

Francia labdarúgás
2025.02.28. 22:55

PL: ikszelt a Forest és az Arsenal, míg a City a Spurst, az MU az Ipswichet győzte le

Angol labdarúgás
2025.02.26. 22:29

Több száz alkalmazottól válik meg a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.02.24. 16:48
Ezek is érdekelhetik