A Man. United egy félidő alatt lerendezte a cambridge-i hősöket

A forgalmi dugó miatt jó húszperces csúszással kezdődő találkozó első percében a Cambridge alaposan ráijesztett a Manchester United játékosaira és szurkolóira: Blind egy szerencsétlen labdaérintéssel méretes gólhelyzetbe Elliottot, aki 16 méterről nem tudott a mennybe menni, belsővel a bal oldali kapufát találta el.
115 perc próbálkozás után (az első mérkőzés 0–0-s döntetlennel ért véget) végül megtörte a jeget a Manchester United, és bevette negyedik ligás ellenfele hálóját. A 25. percben Matától indult az akció és a spanyol is fejezte be, Di María beadása és Fellaini visszafejelése után közvetlen közelről talált a kapuba. 1–0.
Juan Mata 15 FA-kupa-mérkőzésen 15 gólban vállalt szerepet (gól és gólpassz).
Hét perccel később Marcos Rojo növelte a hazai előnyt, a hátvéd hat méterről fejjel volt eredményes Fellaini megpattanó lövése és Robin van Persie centerezése után. 2–0. A nyáron igazolt argentin első gólját szerezte meg klubjában.
A második félidőben már felszabadultabban futballozott a Manchester és látványos megmozdulásokkal próbálta kiszolgálni közönségét, a Cambridge kitartóan védekezett, de támadásban szinte semmire sem volt képes.
Louis van Gaal cseréi azért még bizonyítottak a mesternek. A 73. percben Herrera passza után a 19 éves Wilson is bevette a Cambridge kapuját, kialakítva ezzel a 3–0-s végeredményt.
A lefújást követően Richard Money, a Cambridge menedzsere tisztelgett a szurkolóknak, játékosai pedig elkezdték vadászni a manchesteri sztárok mezeit, hogy legyen emlékük életük nagy mérkőzéséről.
A többi kedd esti mérkőzésen:
Király Gábor együttese, az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Fulham 3–1-re kikapott a Sunderlandtől. A magyar kapus a kispadról nézte végig a mérkőzést, amelyen a házigazda Fulham az első félóra végén megszerezte a vezetést, és még a 60. percben is vezetett (1–0). Akkor azonban egy öngóllal egyenlített a Sunderland, majd negyedórával a vége előtt fordított, a ráadás pillanataiban pedig bebiztosította a sikert.
ANGOL FA-KUPA
4. FORDULÓ, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉS
Manchester United–Cambridge United 3–0
21.05. Manchester, Old Trafford. V: J. Moss
MU: De Gea – McNair, Smalling, Evans, Rojo (Young 81.) – Blind, Fellaini, Di María, Mata – Rooney, Van Persie (Wilson 65.) Menedzser: Louis van Gaal. Kispadon: Jones, Falcao, Herrera, Valencia, Valdés
CU: Dunn – Tait, Coulson, Nelson (Miller 86.), Taylor – Donaldson, Champion, McGeehan, Simpson (Kaikai 61.), Chadwick (Morrissey 51.) – Elliott. Menedzser: Richard Money. Kispadon: Norris, Gaffney, Ball, B-J Taylor
Gólszerzők: Mata (25.), Rojo (32.) , Wilson (73.)
Fulham (II.)–Sunderland (I.) 1–3 (Rodallega 28., ill. Bettinelli 60. – öngól, R. Álvarez 75., J. Gomez 93. – 11-esből)
Sheffield United (III.)–Preston North End (III.) 1–3 (J. Murphy 37., ill. Gallagher 63., 73., Huntington 68.)
A MANCHESTER UNITED–CAMBRIDGE UNITED TALÁLKOZÓ LEGFONTOSABB TÖRTÉNÉSEI:
2. FÉLIDŐ

93. perc: Centiken múlt a Cambridge gólja! McGeehan 16 méterről az oldalhálót találta el.
90. perc: Három perc lesz a ráadás.

– Közben a mai nap másik két FA-kupa-párharca véget ért.
85. perc: Rooney tekert ismét kapura, Dunn a helyén volt.

78. perc: Rooney szöglete Fellaininak magas volt, Herrera elérte, de nem tudott lőni. Rooney viszont igen, a 16-os sarkáról fölé tekert a csatár.
74. perc: Ezzel tényleg véget ért a mérkőzés, legalábbis a továbbjutás kérdése szempontjából.

Két csere hozta össze gólt. A felezővonalnál vesztett labdát a Cambridge, Herrera passzolt Wilsonhoz, aki egy testcsellel két védőt is becsapott, majd a bal alsó sarokba lőtt. A gólban Dunn kapus is ludas volt.
69. perc: Újabb hazai csere, Di María ment le, Ander Herrera váltotta.
68. perc: Di María egy labdaátvétel után a nézők biztatására jó 18 méterről tüzelt, Dunn bravúrral ütötte szögletre a löketet.
66. perc: Érkezik-e Radamel Falcao?

62. perc: Egymás után két szögletet rúghatott a Cambridge, de egyszer sem jutott el helyzetig.

58. perc: Di María ördögi cselei után a 9. hazai szöglet érkezett a vendég kapu elé, Dunn bokszolta ki
54. perc: Fellaini sarokkal trükközött a 16-oson belül, Rooneyhoz került a labda, aki a térdén megtáncoltatta a labdát, majd 17 méterről kőkeményen lőtt. A kipattanóra RVP csapott le, öt méterről a kapu fölé emelt.
52. perc: Van Persie hagyta ki az újabb nagy helyzetet! Mata zseniális passza után mellel vette át a labdát a holland, de közelről nem tudott túljárni Dunn eszén.

50. perc: McNair bal oldali beadás után Van Persie fejelt, kapu mellé.
47. perc: Passzolási hatékonyság az első félidőben: 89.9% és 64%.
46. perc: Csere nem történt a szünetben.

1. FÉLIDŐ

Elliott egy korai kapufával ráijesztett a „vörös ördögökre”, akik 25 perc elteltével már gólra tudták váltani fölényüket, majd meg is duplázták előnyüket.
43. perc: Kontrázott az MU! A szöglet után Di María rohant át az ellenfél térfelén, hosszú labdával kínálta meg a nagy lendülettel érkező Rooneyt, aki kapásból lőtt, méterekkel mellé.
42. perc: Rojo ajándékozott egy szögletet a vendégeknek (ez volt az első a meccsen), de nem mentek vele sokra.
40. perc: Donaldson vette át a labdát és nézte meg magának a hosszú sarkot 17 méterről, laposan lőtt, méterekkel mellé.
35. perc: Di María lőtt kapu fölé a 16-oson kívülről Mata passza után. Ennyire azért nem ment fölé.
32. perc: GÓL! ROJO FEJELT A KAPUBA, 2–0! VIDEÓ!
Túl nagy a nyomás a Cambridge-nek. Az MU ötödik szöglete után Fellaini lövése pattant meg, Van Persie elé került, aki külsővel tekerte középre a labdát, Marcos Rojo érkezett és 6 méterről a kapuba fejelt.
29. perc: Nagy lövés! Egy rövidre sikerült felszabadítás után McNair bombázott kapura, Dunn lábbal védett, szöglet a vége.
– Juan Mata 15 FA-kupa-mérkőzésen 15 gólban vállalt szerepet (gól és gólpassz).
26. perc: Egyelőre úgy tűnik, működik Van Gaal taktikája és a széleken erőltetett hazai támadások.

Okos gól a hazaiaktól. Mata tette ki a bal szélre Di Maríának, aki a túloldalon Fellaini fejét kereste, a belga bölcsen visszabólintotta a labdát középre, ahol Juan Mata érkezett és közelről a kapuba pofozta a labdát.
21. perc: Mata beadásából lövés lett, a veszélyesen tekeredő labdát lekapta Dunn.
20. perc: Di Maríát kell ápolni, McGeehan taposta meg egy kicsit.

16. perc: Labdabirtoklás: 77%–23%, nagyobb helyzetük mégis a vendégeknek volt.
11. perc: Rooney fejelt takarásból, a megpattanó kísérletet magabiztosan fogta Dunn.
– Csoda kell: a Manchester United legutóbbi 41, alacsonyabb osztályú ellenfél ellen vívott FA-kupa-mérkőzéséből egyet veszített el.
9. perc: Donaldson végezte el a Cambridge szabadrúgását, De Gea kezében kötött ki a labda.
6. perc: Ezúttal Rojo tekert középre, Coulson bólintotta ki. Várhatóan ez ma néhányszor még megismétlődik.
5. perc: Egyelőre szélről érkező beadásokkal operál a Manchester, nem sok sikerrel.
4. perc: Magához ragadta az irányítást az MU, letáborozott saját térfelén a Cambridge.


– A csapatok már a pályán, lassan TÉNYLEG kezdünk!
– A két csapatot 54 ligapozíció választja el egymástól.
– Visszatér az Old Traffordra Luke Chadwick, aki 1999-ben a Man. Unitedben kezdte felnőttként a karrierjét. Legutóbb 4805 napja lépett pályára az Old Traffordon.
– A Cambridge legutóbb az 1999–2000-es szezonban érte el az FA-kupa ötödik fordulóját.
– A csúszás a játékosok bemelegítésére és a felkészülés utolsó simításaira zavaró hatással lehet. Ezért a hazaiak és a vendégek már kint vannak a gyepen egy újabb átmozgatásra, nehogy kihűljenek az izmok.
– A találkozó húszperces csúszással, azaz 21.05-kor kezdődött. Az M6-os autópályán sok szurkoló a dugóban ragadt, őket várták meg a szervezők.
– Nagyjából hétezer szurkoló kísérte el a vendégeket az Old Traffordra, 300 km-t utaztak. A megismételt mérkőzés hatalmas bevételt jelent a negyedik ligás klubnak, főként a televíziós jogdíj miatt.

– Nagy nap a mai a Cambridge játékosainak életében, akik nem győztek szelfiket kattintani a pálya bejárásakor az Old Traffordon.
ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MANCHESTER UNITED–CAMBRIDGE UNITED ANGOL FA-KUPA-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!
ELŐZMÉNYEK
Az első mérkőzés összefoglalója:
A Cambridge két hiányzója Liam Hughes és Harrison Dunk, előbbi a Manchester elleni kupatalálkozón szenvedett sérülést.
Michael Carrick biztosan nem játszhat a Manchester Unitedben sérülés miatt, Adnan Januzajt nem nevezte Van Gaal. Evans is kétséges volt, végül a kezdőben kapott helyet. Juan Mata az első mérkőzésen nem szerepelt, ezúttal ott lesz a pályán a spanyol.
A Manchester United története során 11 alkalommal hódította el az FA-kupát.
Bár még csak a legjobb tizenhat közé kerülés a tét, az FA-kupa 2014–2015-ös szezonjában már több óriás, köztük a Chelsea, a Manchester City és a Tottenham is kiesett.

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!





