Man. United: Brazíliában köthet ki a mellőzött középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 15:12
Angol sajtóinformációk szerint hazatérhet Brazíliába Anderson, a Manchester United középpályása, akit az Internacional labdarúgócsapata kivásárolna élő szerződéséből.

A brazil középpályás a bajnokságban mindössze 21 percet játszott, azon kívül pedig csak egy mérkőzésen szerepelt ebben a szezonban a „vörös ördögöknél”, de szíve szerint azt is elfelejtené: a Ligakupában a harmadosztályú Milton Keynes Donstól 4–0-s vereséget szenvedtek. a Ligakupában a harmadosztályú Milton Keynes Donstól 4–0-s vereséget szenvedtek.

A Manchester United 2007-ben 20 millió fontért szerződtette Andersont, de azóta sem vált alapemberré az Old Traffordon – a tavasszal kölcsön is adták a Fiorentinának –, ennek ellenére nem távozott a nyáron.

Anderson szerződése a nyáron lejár az MU-val, a hírek szerint a nyár óta senki sem jelentkezett be érte, de most az Internacional ajánlatot tett a középpályásért. Ha távozik, új klubjánál mindenképpen csökkentenék a fizetését, de legalább rendszeres játéklehetőséghez jutna. Kérdés, belemegy-e ebbe az alkuba.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51

Rekordbevétel ellenére is jókora veszteséggel zárta a 2024–2025-ös idényt a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.09.17. 17:43

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Rooney: A Manchester United rosszabb lett Amorim irányítása alatt

Angol labdarúgás
2025.09.15. 18:30
Ezek is érdekelhetik