PL: kidőlt a Liverpool hátvédje, a szurkolók pezsgőt bontanak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.17. 14:57
Megsérült Glen Johnson, a Premier League-ben szereplő Liverpool szélső hátvédje a Manchester United ellen 3–0-ra elveszített rangadón, legalább egy hónapig nem számíthat rá Brendan Rodgers menedzser. A szurkolók – egy része – jól fogadta a klub tájékoztatását. Talán túl jól.

A Bajnokok Ligája 2014–2015-ös szezonját a csoportküzdelmeknél befejező, az angol bajnokságban botladozó Liverpool drukkerei finoman szólva sincsenek megelégedve Glen Johnson teljesítményével, gyakran megtalálják a lelátón és a mérkőzések között is, a csapat gyenge szereplésének egyik bűnbakja. Glen Johnson teljesítményével, gyakran megtalálják a lelátón és a mérkőzések között is, a csapat gyenge szereplésének egyik bűnbakja.

Egy twitterező szerint így reagálnak a csapattársak Johnson kiesésének hírére  (Forrás)
Egy twitterező szerint így reagálnak a csapattársak Johnson kiesésének hírére  (Forrás)

„Glen Johnson nem bevethető egy hónapig? Ez a legjobb hír, amit a héten hallottam!” – írta az egyik drukker a Twitteren. Véleményével nem volt egyedül. „Glen Johnson sérülése rossz hír kellene, hogy legyen? Össze vagyok zavarodva” – írta egy másik.

A 101 Great Goals gyűjteményében számos örömteli szurkolói Twitter-bejegyzés olvasható.

A WhoScored.com labdarúgó szakportál adatai egyébként nem teljesen osztják a drukkerek véleményét. A 2014–2015-ös szezonban Johnson kapta a 9. legtöbb játékpercet a „vörösöknél”, teljesítménye pedig a 6. legjobb a keret összes játékosát tekintve.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
6 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04
Ezek is érdekelhetik