PL: Pardew útban London felé? De Boer aligha jön - egyelőre...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.29. 19:48
Brit lapértesülések szerint a Premier League-ben szereplő Newcastle United menedzsere, Alan Pardew hamarosan elfoglalhatja a Crystal Palace kispadját, miután a két együttes megkezdte a tárgyalásokat egymással.

Korábban az a hír látott napvilágot, hogy a Palace 2 millió fontot fizet kompenzációként a „szarkáknak”, de a források szerint ez az összeg nincs köszönő viszonyban a valósággal. A felek ma este még folytatják a tárgyalásokat.

Az 53 éves szakembernek 2020-ig van szerződése a Newcastle-lel, de a szurkolók rendre hangot adnak azon véleményüknek, hogy Pardew nélkül sikeresebb lehetne az együttes, míg a Palace a szezonban első PL-csapatként december 27-én menesztette menedzserét – Neil Warnockot.

A Newcastle-nél már az új mester kilétét is tudni vélték az angol lapok, az Ajaxot irányító Frank de Boer ügynöke szerint azonban semmiféle megkeresés nem történt, és a 44 éves holland edző egészen biztosan nem hagyja el az amszterdamiakat ebben az idényben.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 19 14 4 1 41–14 +27 46
2. Manchester City 19 13 4 2 41–17 +24 43
3. Manchester United 19 10 6 3 33–19 +14 36
4. Southampton 19 10 3 6 32–15 +17 33
5. Arsenal 19 9 6 4 34–23 +11 33
6. West Ham 19 9 4 6 30–23 +7 31
7. Tottenham 19 9 4 6 24–24 0 31
8. Swansea 18 8 4 6 23–19 +4 28
9. Newcastle 19 7 5 7 22–28 –6 26
10. Liverpool 18 7 4 7 22–24 –2 25
11. Stoke City 19 7 4 8 21–23 –2 25
12. Everton 19 5 6 8 29–31 –2 21
13. Aston Villa 19 5 6 8 11–22 –11 21
14. Sunderland 19 3 11 5 16–27 –11 20
15. Queens Park Rangers 19 5 3 11 21–34 –13 18
16. West Bromwich Albion 19 4 5 10 18–28 –10 17
17. Hull City 19 3 7 9 18–26 –8 16
18. Crystal Palace 19 3 7 9 20–30 –10 16
19. Burnley 19 3 7 9 14–29 –15 16
20. Leicester City 19 3 4 12 17–31 –14 13

Legfrissebb hírek

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

„Ízekre szedik a mögötte védekezőt, és ő csak nézi” – élesen kritizálta a Pool sztárját Wayne Rooney

Angol labdarúgás
2025.10.06. 16:36

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
2025.10.05. 17:03

Konferencialiga: Bolláék sima vereséggel kezdtek Poznanban

Európa-konferencialiga
2025.10.02. 21:00

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 20:54

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40
Ezek is érdekelhetik