Man. United: Di María kérésére 38 milliós szélső érkezik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.26. 16:20
null
Di María tanácsára Gaitán (balra) érkezik? (Fotó: Action Images)
Angol sajtóhírek szerint Ángel Di María, a Manchester United labdarúgócsapatának szélsője átigazolási tanácsokkal kereste meg a „vörös ördögök” vezetőségét. Az argentin szeretné, ha honfitársa, Nicolás Gaitán is Manchesterben futballozna.

A többek között a Telegraph, valamint a Manchester Evening News által is közölt hír szerint Di María kihasználná a „vörös ördögök” nyári költekezését, és jelenlegi csapatához csábítaná honfitársát, a Benficában futballozó Gaitánt.

A Boca Juniorsban nevelkedő szélső 2010 óta játszik Portugáliában, ahonnan a lisszaboniak nem szívesen engednék el, így 38 millió euróban határozták meg a kivásárlási árát.

Ez az összeg sok csapatot elijeszthet, ám a beszámolók szerint a manchesterieknek könnyedén beleférne egy ekkora kiadás, és mivel egyik legjobbjuk tanácsolta az átigazolást, mindent megtesznek a nyáron, hogy a Premier League-be csábítsák az argentint.

Gaitán a 2014–2015-ös idényben is alapembernek számít a Benficánál, 14 bajnokin lépett pályára, három gólt és nyolc asszisztot jegyzett.

SZAVAZÁS

Egyre több olyan hír lát napvilágot, miszerint Gareth Bale csillagászati összegért elhagyja a Spanyolországot, a Real Madrid vezetősége kijelentette, a walesi még 300 millióért sem eladó. Ön szerint van az az összeg, amiért a Realnál meggondolják magukat?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
15 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
21 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49
Ezek is érdekelhetik