MU: Van Gaalnak szélső kell, Nani januárban visszatérhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.07. 12:05
null
Nani remekel a Sportingban, erre az Old Traffordon is felfigyeltek (Fotó: Reuters)
Angol sajtóértesülések szerint Louis van Gaal, az angol Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere visszahívja az Old Traffordra a Sportingnál kölcsönben szereplő Nanit.

 

Nani a nyáron Marcos Rojo átigazolása kapcsán került vissza nevelőklubjához, a Sportinghoz. Az MU 20 millió eurót fizetett az argentinért, és egy évre kölcsönadta a szélsőt a portugál klubnak, ráadásul a megállapodás értelmében a fizetését az egész szezonban továbbra is a manchesteriek állják.

Az előző idényben David Moyes 2018-ig szerződést hosszabbított Nanival, ennek ellenére a portugál távozott, mivel Van Gaal a 3–5–2-es felállásban nem találta Nani helyét. A holland szakember azonban az előző mérkőzéseken átállt a 4–1–4–1-es hadrendre, ebben a formációban szüksége lenne szélsőkre, márpedig abban nem bővelkedik a keret.

A legutóbbi két találkozón Ángel Di María és Adnan Januzaj játszott a két oldalon, a belga labdarúgó azonban inkább középen szeret játszani. Di Marián kívül még Antonio Valenciával lehetne számolni a szélen – de ő többnyire jobbhátvédet játszik –, valamint Ashley Younggal, akit azonban LvG nem favorizál. Az angol játékos kezdő volt az első három fordulóban, majd megsérült, visszatérése után 14 percet játszott a WBA ellen, majd a két rangadón (a Manchester City és a Chelsea ellen) a keretbe sem került.

A hír valóságalapját tehát növelheti a fenti okfejtés, ráadásul Nani formája a Sportingban mindenképpen meggyőző. A portugál klub minden második góljában részt vesz, a Bajnokok Ligájában pedig négy mérkőzésen háromszor talált be és egy gólpasszt jegyzett.

Az ügyet bonyolítja, hogy bár a Manchester United – állítólag – bármikor felbonthatja a kölcsönszerződést, ám ebben az esetben a Sporting nemcsak kompenzációs összegre, hanem a Nani helyére igazolt játékos bérére is igényt tarthat. Kérdés, megéri-e az MU-nak ez a kiadás, vagy inkább megvárják az augusztust, amikor a portugál pluszköltségek nélkül visszatérhet.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
21 órája

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17
Ezek is érdekelhetik