MU: a korábbi asszisztens szerint a klub elveszíti identitását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.02. 15:06
A Manchester Unitednél korábban asszisztensként dolgozó Mike Phelan kritizálta a klubot, amiért az szerinte szembement saját indentitásával Danny Welbeck eladásával.

Mint beszámoltunk róla, Welbeck hétfőn 16 millió font ellenében az Arsenalhoz igazolt, ez azonban a klubhoz közel állók közül nem mindenkinek nyerte el a tetszését. 16 millió font ellenében az Arsenalhoz igazolt, ez azonban a klubhoz közel állók közül nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

„Azt látom, hogy a Manchester United egy kicsit letért az általa képviselt útról. Ahelyett, hogy kinevelne játékosokat, jelenleg a felvásárlás irányába mozdult el. Az olyanok, mint Danny Welbeck, részei a United identitásának, és most valami megtört. Hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre még nem tudhatjuk, de most valami megváltozott” – nyilatkozta Phelan, aki 2008 és 2013 között volt Sir Alex Ferguson segítője a „vörös ördögöknél”.

Az tény, hogy a Manchester United még sohasem költött ennyit egy nyár során: Ángel Di Mariát brit rekordot jelentő összegért, 59.7 millió fontért vették meg a Real Madridtól, Ander Herrerát 29 millióért az Athletic Bilbaótól, Luke Shaw-t 27 millióért a Southamptontól, Marcos Rojót 16 millióért a Sportingtól, Daley Blindet pedig 13.8 millióért az Ajaxtól. Eközben a Welbeckhez hasonlóan saját nevelésű Michael Keane a Burnleyhez került kölcsönbe, de a korábban fiatalon kihalászott Nick Powell és Wilfried Zaha is máshol folytatja ideiglenesen (előbbi a Leicester Citynél, utóbbi a Crystale Palace-nál), Jack Barmby és Tom Lawrence (egyaránt Leicester) pedig végleg elhagyta a klubot.

Ez messze áll a '92-es korosztályt felfuttató fergusoni szellemiségtől, ám azt is látni kell, hogy az egy kivételes korosztály volt. „Mindig mindennek van kezdete, és lehetséges, hogy a Manchester United életében is új szakasz kezdődött, talán ez az irány, ahova a futball halad – tette hozzá Phelan. – Hogy jobb-e a mostot figyelni, mint a jövőt? Nehéz válaszolni erre, mert mindig a fiatalságé a jövő, hiszen mindenki elkezdte valahol, és csak remélhetjük, hogy a fiatalok kinevelése előreviszi a Premier League-et.”

Az MU keretében azért így is jócskán maradt saját nevelésű, illetve fiatal ígéret, mivel előbbi csoportba Jonny Evans, Darren Fletcher, Tom Cleverley (egyelőre) és Ben Amos is beletartozik, míg a fiatalok közül Tyler Blackett, Adnan Januzaj, Jesse Lingard és Reece James is helyet harcolt ki magának a keretben.

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
10 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
11 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik