MU: Fejlődtünk, de még nincs elég ziccerünk - Van Gaal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 16:36
Három fordulót követően is győzelem nélkül áll az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapata, miután 0–0-s döntetlent játszott a Burnley otthonában. A „vörös ördögök” menedzsere, Louis van Gaal látja a fejlődést csapatán, de véleménye szerint játékosai nem teremtenek még elég lehetőséget.

„Mi voltunk a jobb csapat, különösen a második félidőben, most több lehetőséget alakítottunk ki, mint az elmúlt találkozókon, de nem tudtunk betalálni ezekből – mondta sajtótájékoztatón Van Gaal. – Az ellenfél nem tudott sok lehetőséget kialakítani a kapunk előtt, de mi sem kerültünk elégszer ziccerbe. Fejlődtünk, de a győzelem nem jött össze. Két pontunk van, ami a megszerezhető kilencből nagyon kevésnek számít, csalódott vagyok.”Van Gaal. – Az ellenfél nem tudott sok lehetőséget kialakítani a kapunk előtt, de mi sem kerültünk elégszer ziccerbe. Fejlődtünk, de a győzelem nem jött össze. Két pontunk van, ami a megszerezhető kilencből nagyon kevésnek számít, csalódott vagyok.”

A holland szakember játékosai esetleges távozásáról, valamint az érkezőkről is beszélt.

„Nem én határozom meg, hogy egy játékos marad-e vagy sem, ez a futballista döntése. Ami Rojót illeti, bízom benne, hogy a QPR ellen már bevethető lesz. Az, hogy igazolunk-e még valakit, nem a most elért eredményektől függ.”

Van Gaal megerősítette, hogy a debütáló Ángel Di María igazi beilleszkedéséhez időre van szükség, valamint hogy lecserélése elővigyázatosságból történt, mivel rúgást kapott a vádlijára.

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Ángel Di María hazatért nevelőegyesületéhez – hivatalos

Minden más foci
2025.05.29. 21:51

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54
Ezek is érdekelhetik