MU: Evra elbúcsúzott, az olasz bajnoknál folytatja

Vágólapra másolva!
2014.07.21. 16:43
null
A Juventus bejelentette a francia hátvéd érkezését
Hétfő délután Patrice Evra a Manchester United honlapján közölte, hogy elhagyja a csapatot – a Juventus egyúttal bejelentette a francia labdarúgó érkezését.

 

„Nem kevés gondolkodás után arra jutottam, hogy elérkezett a megfelelő pillanat, elhagyom a Manchester Unitedet. Ez eddigi pályafutásom legnehezebb döntése, hiszen szívből szeretem ezt a klubot, és mindig is szeretni fogom" – üzente a „vörös ördögök" szurkolóinak a nyolc és fél év után távozó francia válogatott balhátvéd.

Az olasz klub honlapján megjelentek szerint a 33 éves játékos két esztendőre kötelezte el magát a Juventusnak. Az MU 1.5 millió euró körüli összeghez jut – a torinóiak két egyenlő részletben, az idén és jövő nyáron fizetik ki a pénzt –, valamint további 400 ezerhez, ha a Juve kvalifikálja magát a Bajnokok Ligája 2015–2016-os kiírására.

Evra 2006 januárjában érkezett Manchesterbe a Monacótól, 379 mérkőzésen lépett pályára a Unitedben, 10 gólt szerzett, ötször volt tagja bajnokcsapatnak, három Ligakupát nyert, és részese volt a 2008-as Bajnokok Ligája-diadalnak, valamint ugyanabban az évben a klubvilágbajnokság megnyerésének.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
4 órája

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48
Ezek is érdekelhetik