Arsenal: megvan Sagna utódja, Debuchy érkezett - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 19:19
null
Debuchy érkezett az Arsenalhoz (Fotó: arsenal.com)
Az Arsenal hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Mathieu Debuchyt, a Newcastle francia válogatott védőjét.

Újabb játékossal bővült az Arsenal kerete, egyúttal megvan a nyáron távozó Bacary Sagna utódja a jobbhátvédposzton: az Arsenal bejelentette, hogy szerződtette a Newcastle 28 éves védőjét, Mathieu Debuchyt.

Az Arsenal szokásához híven azt hozta nyilvánosságra, hogy hosszú távú szerződést kötött új játékosával.

Az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra a csapatok, az angol sajtó nyolcmillió fontos vételárról ír.

Debuchy 18 hónapon át szerepelt a Newcastle-ben, amelyben 46-szor lépett pályára. Előtte kilenc éven át a Lille-t erősítette. Debuchy a nemrég véget érő brazíliai világbajnokságon a francia válogatottal a negyeddöntőig menetelt.

Debuchy már a második neves érkezője az Arsenalnak a nyáron, korábban Alexis Sánchez érkezését jelentette be a klub.

Legfrissebb hírek

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik