Chelsea: Mourinhónak új kapusa lesz, és több cserén töri fejét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.15. 15:19
A világbajnokság idején sem tétlenkedik a Chelsea menedzsere, José Mourinho, aki több poszton is megerősítené csapatát.

„Visszatér hozzánk a vébé után, ebben vita nincs” – fogalmazott lakonikusan az Atlético Madridnak kölcsönadott belga kapus, Thibaut Courtois ügyében, és ez összecseng azzal a hétközi információkkal, hogy a klub nyíltan árulja az eddigi kezdőkapust, a cseh Petr Cechet.

Ugyanakkor két cserében is érdekelt a Chelsea, legalábbis az angol lapok esküsznek erre.

A Real Madrid régóta nem titkolja, hogy vinné a brazil szűrőt, Ramirest, Mourinho pedig két olyan játékost kér cserébe, akiket nagyon jól ismer, lévén ő vitte őket Madridba: Luka Modricot és Raphaël Varane-t.

Diego Costának még régóta udvarol a portugál, a legfrissebb hírek szerint az Atlético Madrid éppen e transzferen belül gondoskodna pótlásáról, ugyanis pénz mellett Fernando Torres játékjogát is kérik érte a madridiak. A spanyol-brazil ék a vb előtt már átesett egy orvosi vizsgálaton Londonban, vételára 44 millió euró lehet – pontosabban ez az összeg csökkentve egy torresnyivel.

Legfrissebb hírek

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2 órája

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33

Légiósok: Nikitscher gólpassza után mentett pontot a Rio Ave Mourinho csapata ellen

Légiósok
2025.09.23. 23:41

Hattyúdal vagy szimfónia – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.09.22. 23:13

La Liga: újra döntetlent játszott az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 18:35

Mourinho: Nem veszíthetünk úgy, mint két nappal ezelőtt

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 17:45

José Mourinho a Benfica új vezetőedzője – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 16:34
Ezek is érdekelhetik