MU: Bízom benne, hogy ez a szezon egy baleset volt - Evra

Vágólapra másolva!
2014.05.08. 19:21
A Manchester United labdarúgócsapatának hátvédje, Patrice Evra katasztrofálisnak nevezte a hamarosan véget érő szezont és elismerte, hogy minden kritikát megérdemelnek.

„Katasztrófa volt ez a szezon, nagyon gyengék voltunk. Minden kritikát megérdemlünk, mert nem teljesítettünk elég jól, és bután elvesztettünk néhány mérkőzést. Mindig nyerni akarunk, de ez az idény egy rémálom volt, nem volt elég önbizalmunk. Sir Alex Ferguson volt a csapat szíve, ő egy legenda, akit nem könnyű helyettesíteni” – mondta Evra.

„Tudtuk, hogy nehéz lesz, de ha már nem jött össze a bajnoki cím, legalább a Bajnokok Ligáját elérhettük volna. Minden játékosnak megvan a maga felelőssége, így én sem fogok másra mutogatni. Bízom benne, hogy ez a szezon csak egy baleset volt, és ősztől javítani tudunk. Amikor a Manchester City bajnok lett, azt mondtam, hogy egy évvel később 13 ponttal nyerünk. Majdnem sikerült, 11 ponttal előztük meg őket. Az én hozzáállásom ilyen. Soha nem adom fel.”

Evra tehát javítani szeretne a következő szezonban, így az a hír, miszerint távozhat a nyáron (az Internazionáléval hozták szóba), egyre inkább csak találgatásnak tűnik.

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
23 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25
Ezek is érdekelhetik