Chelsea: a Real és a Monaco is csábítja Ashley Cole-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 00:12
Alig egy napja, hogy bejelentette, nyolc év után távozik a Chelsea-től, angol lapértesülések szerint máris sorban állnak az európai topklubok Ashley Cole kegyeiért.

A 33 éves, 107-szeres angol válogatott balhátvédet a szigetországi lapok szerint a Monaco és a Real Madrid is mesés ajánlattal igyekszik magához csábítani, de rajtuk kívül is számos gárda érdeklődik az ingyen szerződtethető futballista iránt.

A Chelsea csupán egyéves, csökkentett fizetést tartalmazó szerződéssel próbálta meg maradásra bírni Cole-t, aki talán karrierje utolsó nagy kontraktusát kötheti meg.

A korábbi „ágyúsért” a legjobb esélyekkel a Telegraph szerint a Monaco indulhat harcba, a francia ezüstérmes óriási – ráadásul adómentes – fizetéssel próbálhatja meg megkaparintani a védőt – Dmitrij Ribolovljev „feneketlen” pénztárcájának köszönhetően.

A Mirror szerint a Real Madrid eközben már fel is ajánlott egy két évre szóló, 10 millió fontos fizetést hozó szerződést Cole-nak, akit az említett együttesek mellett a brit lapok szóba hoztak még a Liverpoollal, a Manchester Cityvel, a Manchester Uniteddel, a Tottenhammel és az Internazionaléval is.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

IFFHS: az Inter 56 év után először kapott ki nem európai csapattól

Minden más foci
2025.07.01. 14:27

A Fluminense kiejtette az Intert a klub-vb-n!

Klub-vb
2025.06.30. 23:05

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

Paul Pogba aláírt a Monacóhoz – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.06.28. 18:55

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00
Ezek is érdekelhetik