MU: Topjátékosok érkezésére számítok a nyáron - Mata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.18. 12:45
A Manchester United játékosa, Juan Mata biztos benne, hogy sikeres jövő vár David Moyes irányítása alatt a csapatra.

Nem zárnak túl jó szezont a „vörös ördögök". A Premier League címvédője csak a hetedik helyen áll a bajnokságban és már elbúcsúzott mindegyik kupasorozattól. Bár matematikai esélye van még a Bajnokok Ligáját érő negyedik pozícióra, reális célja csak az Európa-liga lehet.

A télen a rivális Chelsea-től igazolt Juan Mata nem bánta meg a váltást. A Daily Mirrornak elmondta, biztos benne, hogy a jövő szebb lesz új csapatánál.

„Össze kell tartania az egész csapatnak, a stábnak és a vezetőknek is, nem szabad egymást hibáztatnunk. Bíznunk kell a menedzserünkben is, hiszen tudjuk, hogy a játékosoknak is felelőssége van a kudarcban – mondta a spanyol középpályás. – Tisztában voltam vele amikor idejöttem, hogy nem lesz könnyű ez a hat hónap, de már akkor is tudtam, hogy talpra fog állni a klub. Nincs kétségem afelől, hogy jövőre trófeákért harcolunk. Amikor megegyeztünk a vezetőkkel, már a jövő szezonról volt szó, arról, hogy jól meg tudjuk erősíteni a keretet. Topjátékosok érkezésére számítok a nyáron.”

A Manchester United vasárnap 17.10-től az Everton otthonában lép pályára. A liverpooli csapat vesztett pontok tekintetében hat ponttal áll az MU előtt, így nagyon fontos lenne, hogy sikerrel vegye ezt az akadályt David Moyes csapata.

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56
Ezek is érdekelhetik