MU: Giggs használja hatalmát; szenvedélyt és vidámságot akar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.25. 11:42
null
Giggs visszahozná a pozitív hozzáállást (Fotó: Reuters)
Első hosszabb interjúját és sajtótájékoztatóját tartotta pénteken Ryan Giggs, az angol élvonalbeli Manchester United labdarúgócsapatának megbízott trénere. A walesi játékos-edző a kedden reggel menesztett David Moyest váltotta a szezon végéig az MU kispadján.

„Amikor kedden reggel Ed Woodward klubvezető megkért, hogy vegyem át a csapat irányítását a szezon hátralévő részére, egy percig sem hezitáltam a válasszal. Őrületes ez a hét eddig – mondta Ryan Giggs az MUTV-nek a pénteki sajtótájékoztató előtt. – Ez a legbüszkébb pillanata az életemnek. Mindig a Manchester Unitednek szurkoltam, tizennégy éves korom óta itt játszom. Boldog vagyok, ugyanakkor egy kicsit feszült is, de nagyon várom a szombati mérkőzést.”

A Manchester United szombaton (18.30) a Norwich Cityt fogadja, és Giggs tudja, hogy az Old Traffordon ezúttal is fantasztikus hangulat várható.

„Tudom, hogy mindenki nagyon várja már ezt a meccset, a szurkolók mögénk fognak állni. A csapat egész héten jó formában volt, jól felkészültünk a szombati bajnokira. Elmondtam mindenkinek, hogy bízom bennük, és tudom, hogy képesek jó teljesítményre. Kértem, hogy szolgáljuk ki a közönséget, szerezzünk gólokat, játsszunk gyorsan és szenvedélyesen. Az edzéseken ez megvolt, ezt várom a szombati találkozón is” – folytatta a megbízott tréner, akinek segítője Paul Scholes, Phil Neville és Nicky Butt lett.

„Csak erre a négy meccsre koncentrálok, ez a legfontosabb. Azon nem gondolkodom, hogy mi lesz a szezon végén. Elvállaltam ezt a pozíciót, az elsődleges célom az, hogy megnyerjem a szombati összecsapást. Frusztráló szezonunk van, együtt nyerünk, együtt bukunk. Ezen a négy találkozón vissza akarom hozni a pozitív mentalitást a csapatba, azt szeretném, hogy mindenki vidám legyen. Gólokat és szereléseket akarok látni, azt akarom, hogy a szurkolók élvezzék a játékot, látni akarom a szenvedélyt.”

Giggs megköszönte David Moyesnak, hogy lehetőséget adott neki edzői stábjában. A walesi szélső kihasználja, hogy megbízott tréner lett: „Most írtam alá egy ötéves szerződést játékosként. Használom az erőmet, amíg tudom” – mondta viccesen Ryan Giggs.

Ryan Giggs első sajtótájékoztatója az MU menedzsereként

Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
17 órája

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
18 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
19 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25
Ezek is érdekelhetik