PL: a Real Madrid korábbi játékosa visszatért a Fulhamhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.27. 12:02
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság sereghajtójánál, a Fulhamnél folytatja a pályafutását a Real Madrid korábbi középpályása, Mahamadou Diarra, aki a szezon végéig kötelezte el magát a londoni klubhoz.

A 32 esztendős futballista nem ismeretlen közegbe érkezett, hiszen korábban szűk másfél évig már erősítette a Fulhamet, amelynek színeiben akkor 19 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett, ám 2013 júliusában lejárt a szerződése az egyesületnél, s azóta nem volt csapata.

A súlyos térdsérüléséből felépült labdarúgó – aki a mali válogatott címeres mezét több mint hatvan alkalommal ölthette magára – korábban megfordult a Vitesse-ben, az Olympique Lyonban, a Real Madridban és a Monacóban is.

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
6 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
6 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23
Ezek is érdekelhetik