Bolton: Bogdán Ádám erőt merítene a 100. meccséből

Vágólapra másolva!
2014.03.27. 13:46
Bogdán Ádám a 100. meccsét játszotta kedden a Boltonban, amely az angol másodosztályban 1–0-ra nyert a Blackpool ellen. A magyar válogatott kapus erőt merítene a sikerből a Wigan elleni találkozó előtt.

„Megérdemeltük a győzelmet – mondta a 100., Boltonban lejátszott meccsét követően Bogdán Ádám. – Sokat birtokoltuk a labdát, az első félidőben sikerült megszerezni a vezetést, majd megtartottuk a végéig az előnyt. A Blackpool nagyon támadott, be tudott minket szorítani, de mindkét játékrészben jól védekeztünk és álltuk a sarat. Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, és a végén mi tudtunk rájuk kicsit nyomást gyakorolni. A Blackpool elleni siker az önbizalmunk szempontjából is fontos volt, nagyobb magabiztossággal várhatjuk a hétvégi meccset. Már több hete arról beszélünk, hogy minél előrébb szeretnénk zárni a bajnokságot. Az előző héten volt egy kis visszaesésünk, de ez a siker újra erőt ad a Wigan elleni meccsre. Nehéz lesz, mert szárnyalnak, több Premier League-szintű játékosuk van. Már várjuk – jó teszt lesz számunkra." Bogdán Ádám. – Sokat birtokoltuk a labdát, az első félidőben sikerült megszerezni a vezetést, majd megtartottuk a végéig az előnyt. A Blackpool nagyon támadott, be tudott minket szorítani, de mindkét játékrészben jól védekeztünk és álltuk a sarat. Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, és a végén mi tudtunk rájuk kicsit nyomást gyakorolni. A Blackpool elleni siker az önbizalmunk szempontjából is fontos volt, nagyobb magabiztossággal várhatjuk a hétvégi meccset. Már több hete arról beszélünk, hogy minél előrébb szeretnénk zárni a bajnokságot. Az előző héten volt egy kis visszaesésünk, de ez a siker újra erőt ad a Wigan elleni meccsre. Nehéz lesz, mert szárnyalnak, több Premier League-szintű játékosuk van. Már várjuk – jó teszt lesz számunkra."

Amióta előző hónapban visszatért Bogdán, már négy olyan találkozója is volt a csapatnak, amikor nem kapott gólt. A Bolton jelenleg 44 pontjával a 17. helyen áll a Championshipben.

 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32
Ezek is érdekelhetik