WBA: ötmeccses eltiltás a kézmozdulatért Anelkának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.27. 18:33
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) öt mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta Nicolas Anelkát, a West Bromwich támadóját a West Ham elleni bajnokin tett kézmozdulatáért. A francia csatár 80 ezer fontos pénzbüntetést is kapott, illetve egy kötelező oktatáson is részt kell vennie.

Anelka december 28-án, a West Ham United ellen szerzett első gólja után tett olyan kézmozdulatot, amelyet Dieudonné M'bala M'bala ismert francia komikus szokott, akinek többször is meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással antiszemita megnyilvánulásai miatt. Valérie Fourneyron francia sportminiszter provokációnak nevezte a „fordított náci tisztelgésként” is értelmezett mozdulatot.

Az Európa-bajnok Anelka – aki többek között játszott a Real Madridban, a Chelsea-ben és a PSG-ben is – igyekezett kisebbíteni gesztusa súlyát, és december végén a Twitteren azt írta: „a kézmozdulat egy különleges tisztelgés barátom, Dieudonné előtt.”

Az FA független bizottsága az eset megvizsgálása után úgy döntött, hogy öt mérkőzésre eltiltja Anelkát, akinek emellett 80 ezer fontos bírságot is fizetnie kell. A francia támadónak egy hete van fellebbezni, az írásos indoklást hamarosan megkapja a szövetségtől.

Bár az ítélet még nem lépett hatályba, a West Bromwich már csütörtökön jelezte, hogy azonnali hatállyal eltiltja Anelkát a szövetségi eljárás végéig, és saját hatáskörben is kivizsgálja az esetet.

Legfrissebb hírek

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai Dominik bekerült a forduló álomcsapatába Alan Shearernél

Angol labdarúgás
2025.09.02. 22:27
Ezek is érdekelhetik