PL: az 5. vonalra emlékeztette a Fulham-védőt az MU játéka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 17:05
Az angol ligarendszer Conference elnevezésű kategóriájában, azaz az ötödosztályban játszott mérkőzésekre emlékeztette Dan Burnt, a Fulham védőjét a vasárnapi Manchester United elleni Premier League-találkozó, amelyen a „vörös ördögök” ilyen magas szinten rég nem látott mennyiségű beadással próbálkoztak a londoniak ellen. A vége 2–2 lett.

„A Conference-ben töltött időszakom óta nem fejeltem a labdába ennyiszer, ott volt ez jellemző a játékra. Tudtuk, hogy ezt fogják erőltetni, kényelmesen védekeztünk – mondta Burn. –Magas vagyok, ami segít akkor, ha fejjel kell védekezni. Persze a Manchester United ettől még remek csapat, valószínűleg más napon több gólt szerzett volna, ezúttal csupán semmi sem jött össze neki."

René Meulensteen, a Fulham menedzsere is azt mondta a mérkőzés után, hogy kiszámítható taktikát alkalmazott az MU, amely ellen nem volt nehéz védekezni.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
1 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
4 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
6 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
6 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik