A masszőr skótul ordított, Mourinho fantasztikus Chelsea-t látott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.04. 08:08
null
Ezen a falon nem lehetett áttörni (Fotó: Reuters)
A Chelsea megakasztotta a Manchester City góllövő gépezetét, és meg is állította a manchesteri kékeket – a londoni klub 1–0-s győzelmével a tabella élén tartotta az Arsenalt, és pontszámban beérte a Cityt. José Mourinho figyelmeztet: az eredmény fantasztikus, ám a Chelsea még nem áll készen a bajnoki versenyfutásra, és nem is számít favoritnak. Altat a portugál?

José Mourinho büszkén és elégedetten értékelte a rangadó után csapata teljesítményét – volt is mire büszkének lennie, lévén a Manchester City először nem szerzett gólt hazai pályán 2012 januárja óta (Man. City–Liverpool 0–1), Premier League-mérkőzésen pedig 2010 óta (Man. City–Birmingham 0–0) nem volt hasonló gólképtelenségre példa. A Chelsea egyben a City tizenhármas hazai győzelmi sorozatát és szezonbeli százszázalékos hazai bajnoki szériáját is megtörte.

„Azt hiszem, fantasztikusan játszottunk egy fantasztikus csapat ellen, pedig még építkezési fázisban vagyunk, hogy az ősztől valóban favoritként vághassunk neki a bajnokságnak. Fontos lépést tettünk előre, oda-vissza legyőztük a Premier League legjobb csapatát, és ma remekül is játszottunk. Megvoltak a lehetőségei a Citynek is, ám nekünk ziccereink voltak, hogy eldöntsük a mérkőzést. Alázatosan álltunk a mérkőzéshez, és készen álltunk nagy munkát fektetni a védekezésbe, amikor pedig nálunk volt a labda, igyekeztünk építkezni, és jól is játszottunk” – kezdte értékelését Mourinho, aki hangsúlyozta, csapata jól áll a bajnokságban, de nem számít esélyesnek.

Mourinho „visszafogott” öröme (Fotó: Action Images)
Mourinho „visszafogott” öröme (Fotó: Action Images)

„Ott vagyunk az élbolyban, de nem vagyunk favoritok. Ez a győzelem azért volt fontos, mert nem jó a tabella elején álló csapatok mögött tíz, tizenöt ponttal leszakadva dolgozni – úgy nehéz fejlődni. Nagy meccsekre és az ezekkel járó nagy feszültségre van szüksége az együttesnek. Az egész csapat kitűnő volt, amikor Cechre volt szükség, akkor ott volt, Ivanovics védőként szerzett gólt, a középső védők hibátlanul dolgoztak, Azpilicueta megállította Speedy Gonzalest, azaz a hihetetlenül gyors Jesús Navast. A középpályássor fantasztikus munkát végzett, a támadók pedig veszélyesek voltak – mindenki önfeláldozóan dolgozott. Ma mi voltunk a jobbak, de jelenleg nem vagyunk jobb csapat, mint a City. Ebben a szezonban talán az Arsenal érdemli meg a bajnoki címet, ő vezet, és már ő az esélyes is. Az Arsenal és a City fut versenyt, mi vagyunk a harmadik, a kis sötét ló – nekünk még meg kell tanulnunk, hogyan kell az akadályokat átugratni. Olyan sötét ló vagyunk, amely a következő szezonban már versenybe szállhat az elsőségért.”

Mourinho szerint a sikerben még egy embernek kulcsszerepe volt: Billy McCulloch gyúrónak, aki ékes skót akcentussal tüzelte fel a játékosokat a meccs előtt.

„A meccs előtt nem tartottam beszédet. A gyúró Billy volt, aki lelkesítette a csapatot. Ordított az öltözőben, ráadásul irgalmatlan skót akcentussal – GRRR, GRRR, GRRR! – úgyhogy egy szót sem értettem belőle. A játékosok viszont lelkesen tapsoltak, így úgy tűnt, megértették, amit mond. Billy beszédének köszönhetjük a sikert, fantasztikus volt. Én délután mondtam el a monológomat a csapatnak.”

Manuel Pellegrini, a City menedzsere Sergio Agüero és Fernandinho sérülését kárhoztatta, mondván, nehéz dolga volt csapatának a két kulcsember nélkül.

„Agüero és Fernandinho nélkül nagyon szoros meccsre számíthattunk, ráadásul Javi García és Nasri sem volt bevethető, Milner és Negredo pedig nem volt százszázalékos állapotban. Fel kellett forgatnunk a középpályássort, ez túl nagy előnyt biztosított a Chelsea-nek. Voltak a mérkőzésen nagy helyzeteink, legalább két gólt szerezhettünk volna, ám képtelenek voltunk betalálni, a Chelsea meg többször eltalálta a kapufát. Fontos mérkőzést veszítettünk el, de megyünk tovább, meglátjuk, mi lesz. Csak két ponttal vagyunk az Arsenal mögött” – értékelt.

„Jó csapattól kaptunk ki, amely jól is játszott. Én úgy gondolom, hogy megérdemeltük volna a döntetlent, de ők egy kis szerencsével megnyerték a meccset. A góljuk gyönyörű volt. Mivel megvoltak a helyzeteink, azt kell mondjam, nem volt probléma a játékunkkal” – tette hozzá Pellegrini, majd arról is beszélt, miért tette be a középpályára Martín Demichelist, aki igen ritkán játszik védekező középpályást.

„Jack Rodwell sérülés után tért vissza, Milner csak az utolsó napon tudott a csapattal edzeni. Fernandinho izomsérüléssel küszködik, három-négy hetet ki kell hagynia Úgy hiszem, nem volt más lehetőségem, Demichelisnek kellett lehetőséget adnom a poszton. Ez volt az első eset, hogy nagy meccset vesztettünk el a szezonban, és öt vagy hat játékosunk hiányzott – remélem, nem lesz nagy pszichológiai hatása a vereségnek. Az összes többi rangadón nyertünk.”

PREMIER LEAGUE
24. FORDULÓ

Manchester City–Chelsea 0–1 (B. Ivanovics 32.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 24 17 4 3 47–21 +26 55
2. Manchester City 24 17 2 5 68–27 +41 53
3. Chelsea 24 16 5 3 44–20 +24 53
4. Liverpool 24 14 5 5 58–29 +29 47
5. Everton 24 12 9 3 37–25 +12 45
6. Tottenham 24 13 5 6 31–32 –1 44
7. Manchester United 24 12 4 8 39–29 +10 40
8. Newcastle 24 11 4 9 32–31 +1 37
9. Southampton 24 9 8 7 34–27 +7 35
10. Aston Villa 24 7 6 11 27–34 –7 27
11. Stoke City 24 6 7 11 24–38 –14 25
12. Swansea 24 6 6 12 29–35 –6 24
13. Hull City 24 6 6 12 23–30 –7 24
14. Sunderland 24 6 6 12 25–36 –11 24
15. Norwich City 24 6 6 12 19–37 –18 24
16. West Bromwich Albion 24 4 11 9 28–34 –6 23
17. Crystal Palace 24 7 2 15 15–33 –18 23
18. West Ham 24 5 7 12 24–33 –9 22
19. Cardiff 24 5 6 13 19–41 –22 21
20. Fulham 24 6 1 17 22–53 –31 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik