Chelsea: Samuel Eto'o visszatérne a Mallorcához

Vágólapra másolva!
2014.01.21. 17:00
A Premier League-ben szereplő Chelsea kameruni csatára, Samuel Eto'o elmondása szerint visszatérne korábbi csapatához, a spanyol Mallorcához, amikor távozik a „kékektől”.
„A fiam részéről jön a nyomás, hogy ott fejezzem be a pályafutásomat. A fiam ugyanis ott született. – mondta Eto'o a Cadena Cope-nak. – Mindig is szeretni fogom a Barcát, de jobban kedvelem a Mallorcát.”

Eto'o négy évet töltött el a Mallorcában, ahol 165 mérkőzésen 69 gólt szerzett miután a Real Madrid szerződtette, ám ott nem számítottak rá, és folyamatosan kölcsönadták.

A csatár ezt követően a Barcelonához igazolt, később játszott az Interben is (nem mellesleg mindkét csapattal megnyerte a Bajnokok Ligáját), mielőtt az orosz Anzsi Mahacskalához került.

A múlt nyáron ismét José Mourinho kezei alá került (korábban az Internél is edzette már), a Chelsea-ben ebben a bajnokságban 12 meccsen hat gólt szerzett.

Eto'o azonban sehol sem érezte olyan jól magát, mint Spanyolországban.

„Minden hiányzik onnan. Hiányoznak a csapattársaim, a barátaim, a Barcelona, az időjárás, a sonka, minden…” – mondta Eto'o, aki egy évre írt alá, és még nem tudja, meghosszabbítja-e nyáron lejáró szerződését.
Legfrissebb hírek

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Eltapsoltak pár milliárd eurót, jöhet az építkezés

Angol labdarúgás
2025.07.26. 09:26

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42
Ezek is érdekelhetik