Chelsea: „Mourinho visszaadta a hitem, bármit megtennék érte”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.10. 13:42
null
José Mourinho Chelsea-jében még mindig John Terry az egyik legbiztosabb pont (Fotó: Action Images)
John Terry hálás José Mourinhónak, amiért a portugál szakember visszatette őt a csapatba, és az eddigi összes bajnokin a kezdőbe jelölte. Az angol védő elmondta, bármire képes lenne a menedzserért.

„Amikor José megérkezett, elém állt, és azt mondta, az ő szemében semmi sem változott meg, én még mindig klasszis védő vagyok, és a csapatban a helyem. Visszaadta a hitem, pontosan erre volt szükségem – mondta Terry, aki az előző szezonban csupán 11 bajnokin kezdett, és Rafael Benítez irányítása alatt alig jutott szóhoz. – Nagyon mélyről jöttem vissza, és nem csak három méter magasnak éreztem magam hirtelen, hanem elhatároztam, hogy mindent megteszek a menedzserért. Ő a vezérem, bármire képes lennék érte a pályán.”

Terry szerint a Chelsea-nek egy fokozattal feljebb kell kapcsolnia, ha 2010 után ismét bajnok akar lenni, de 20 forduló után, 18-cal a szezon vége előtt nagyon jól áll, hiszen úgy harmadik a tabellán, hogy csak két ponttal marad el az éllovas Arsenaltól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik