Arsenal: Ramsey visszaesett, Wenger új középpályást akar

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.31. 11:38
További négy-hat hétig nem léphet pályára Aaron Ramsey, az Arsenal labdarúgócsapatának középpályása. A december vége óta sérült játékosról Arsene Wenger mondta el pénteki sajtótájékoztatóján, hogy továbbra sem bevethető. A francia menedzser hozzátette: 80 százalékban biztos benne, hogy ma még igazolnak egy játékost.

Az már biztos így, hogy a walesi futballista kihagyja a londoniak február 8-án a Liverpool elleni, illetve 12-én a Manchester United elleni fellépését, továbbá alighanem a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója is ugrott számára (február 19., ill. március 11.).

A combsérüléssel bajlódó Ramsey 13 gólt szerzett eddig a szezonban, hattal többet, mint a legutóbbi öt idényében bármikor.

Ramsey sérült, míg Mathieu Flamini eltiltását tölti, így Arsene Wengernek középpályást kell igazolnia. Ám az új szerzemény valószínűleg nem a Schalke tehetsége, Julian Draxler lesz.

„A Draxler-ügyet a sajtó kreálta, nem én, engem senki sem kérdezett meg. Ebben az ügyben nem várható fejlemény – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Arsene Wenger. – Középpályásra van szükségünk. Nyitott szemmel járunk, keressük a lehetőségeket. Legalább egy játékost szeretnénk igazolni. Nyolcvan százalékban biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.”

Legfrissebb hírek

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.08. 17:57

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36
Ezek is érdekelhetik