Csak kilenc PL-menedzser ül legalább egy éve a padon

Vágólapra másolva!
2013.12.17. 18:23
null
A Tottenhamnél a Liverpool elleni 0–5 után fogyott el a vezetőség türelme (Fotó: Action Images)
Miután a Tottenham a hét elején menesztette portugál menedzserét, André Villas-Boast, ismét megtapasztalhattuk, milyen instabil egy PL-csapat kispadja, ahol eredménykényszer van. Márpedig, hol nincs? AVB hiába volt a Spurs történelmének legjobb győzelmi mutatóval rendelkező menedzsere, a csapat az ősz második felében szenvedett az angol bajnokságban, így kiadták az útját.  

 

A 2013–2014-es szezon kezdete óta öt PL-menedzsert rúgtak ki, azaz az angol bajnokság edzőinek 25 százalékát, pedig a szezon felénél (42%) sem tartunk.

A Premier League húsz csapatából tizenegy klub kispadján olyan menedzser ül, aki kevesebb mint egy éve állt munkába jelenlegi kenyéradójánál. Az egyetlen menedzser, aki három évnél régebb óta irányítja együttesét, az – nem nagy meglepetésre – a francia Arsene Wenger, aki csaknem két évtizede irányítja az „ágyúsokat”.

A második a sorban Alan Pardew, a Newcastle menedzserét kereken három esztendeje nevezték ki. Döbbenetes, de Mauro Pochettino mindössze 332 napja irányítja a Southamptont, ezzel pedig már betört a top10-be a klubjukat legrégebb óta irányító (aktív) PL-edzők rangsorában.

PL-csapatokat jelenleg irányító menedzserek szolgálati ideje években (Fotó: Business Insider Facebook oldala)
PL-csapatokat jelenleg irányító menedzserek szolgálati ideje években (Fotó: Business Insider Facebook oldala)

A Business Insider kimutatása szerint a jelenleg állásban lévő PL-menedzserek átlagosan 668 napot töltenek el a kispadon, míg kirúgják őket. Ha szabályt erősítő kivételként kiemeljük a halmazból Arsene Wengert, ez a szám drasztikusan csökken, mindössze 378 nap lesz.

Persze sokat torzít a statisztikán, hogy a nyáron 26 és fél év után távozott a Manchester Unitedtól Sir Alex Ferguson, akinek a helyére az Evertont 11 év szolgálat után elhagyó David Moyes ült.

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
18 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
2025.09.28. 19:47

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13
Ezek is érdekelhetik