Phelan: Az elmúlt négy évben én voltam az MU menedzsere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 18:54
null
Mester és tanítványa – Phelan úgy érzi, eleget bizonyított, <br />megérett arra, hogy menedzser legyen (Fotó: Action Images)
Mike Phelan úgy véli, a legutóbbi négy szezonban gyakorlatilag ő volt a Manchester United menedzsere, nem Sir Alex Ferguson. Az Old Traffordról David Moyes érkezése után távozó másodedző úgy véli, képes lenne ezt megmutatni bármelyik csapat kispadján.

Az 51 éves, játékosként egyszeres angol válogatott Phelan, aki 1989 és 1994 között játékosként is szolgálta a Manchester Unitedot, éppen munkát keres, s némi önreklámot csapott a Daily Mailnek adott interjújában.

„Vezetőedző, menedzser akarok lenni, ez a következő lépcsőfok az edzői karrieremben – mondta Phelan. – Nem lenne teljesen új kihívás, tulajdonképpen a legutóbbi négy szezonban ezt csináltam az Old Traffordon. Igaz, a bajnoki címet papíron másodedzőként nyertem meg."

Phelan hozzátette, semmi gondja sem volt azzal, hogy a sikereket Fergusonnak tulajdonították, hiszen menedzserként ő volt a fővezér, és ő tartozott felelősséggel az eredményekért.

„Sohasem jutott volna ekkora magasságokba, ha nem értett volna a labdarúgáshoz, de elsőként ismeri el azt is, hogy mások is szerepet vállaltak a sikereiből. Ilyen szempontból háttérmunkások voltunk, nem mi adtuk az arcunkat a csapathoz, de nem is ez volt a munkaköri leírásunkban" – mondta Phelan, hozzátéve: aki látta az elmúlt években a Manchester United játékát, az tudhatja, milyen munkára képes.

Phelan korábban egy másik interjúban elmondta, olykor neki kellett megakadályoznia Ferguson egy-egy rossz döntését.

„A munkám egy része volt, hogy a rossz döntésektől megóvjam. Meg kellett oldanom, hogy magától jöjjön rá a jó döntésekre, és ezt sikerült megvalósítanom. Az edzői munka legnehezebb feladata, hogy közöld a hetet az edzéseken végiggürcölő játékossal, hogy nem számítasz rá a meccsen. Sir Alex olykor az ilyen esetekben pénzfeldobással döntötte el, hogy kinek szavazzon bizalmat. A nagy menedzsereknek nagy döntéseket kell hozniuk, ő több mint húsz év alatt többször találta el a helyes utat" – mondta Phelan.

Legfrissebb hírek

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
3 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
16 órája

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58
Ezek is érdekelhetik