PL: a Norwichnak 11-esből sem, a Villának Benteke nélkül is ment

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.21. 15:45
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójának nyitó mérkőzésén az Aston Villa idegenben 1–0-ra legyőzte a Norwichot.

Rohamtempóban kezdtek a csapatok, az Aston Villa a második percben megszerezhette volna a vezetést, de Weimann tekerését Ruddy a bal oldali kapufára tolta, Benteke kimaradt ismétlése pedig lesről jött.

A 6. percben aztán óriási ziccerbe kerültek a hazaiak, Clark kezezése után ugyanis tizenegyeshez jutott a Norwich. Ez már a kilencedik büntető volt, amelyet az Aston Villa ellen megítéltek az előző szezon rajtja óta, ezzel az Arsenallal holtversenyben a birminghamieket sújtották legtöbbször ezzel az ítélettel.

A labda mögé Snodgrass állt, de a kapu bal oldalába tartó lövését Guzan hárította!

Az első fél óra végére a vendégek előbb elveszítették a megsérülő Bentekét, majd megszerezték a vezetést és egyben a győztes gólt is, a támadó helyére beálló Kozák ugyanis Agbonlahor passza után nem hibázott.

PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Norwich–Aston Villa 0–1
(Kozák 30.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 4 3 1 5–2 +3 10
2. Arsenal 4 3 1 8–5 +3 9
3. Tottenham 4 3 1 4–1 +3 9
4. Manchester City 4 2 1 1 8–3 +5 7
5. Manchester United 4 2 1 1 6–2 +4 7
6. Chelsea 4 2 1 1 4–2 +2 7
7. Stoke City 4 2 1 1 3–2 +1 7
8. Newcastle 4 2 1 1 3–5 –2 7
9. Everton 4 1 3 3–2 +1 6
10. Aston Villa 5 2 3 6–6 0 6
11. West Ham 4 1 2 1 2–1 +1 5
12. Southampton 4 1 2 1 2–2 0 5
13. Cardiff 4 1 2 1 4–5 –1 5
14. Swansea 4 1 1 2 5–7 –2 4
15. Fulham 4 1 1 2 3–5 –2 4
16. Norwich City 5 1 1 3 3–6 –3 4
17. Hull City 4 1 1 2 2–5 –3 4
18. Crystal Palace 4 1 3 4–6 –2 3
19. West Bromwich Albion 4 2 2 1–4 –3 2
20. Sunderland 4 1 3 3–8 –5 1

Legfrissebb hírek

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
11 perce

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
19 perce

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
18 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28
Ezek is érdekelhetik