MU: a műtött Fletcher már csak az orvosok engedélyére vár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.05. 16:02
Darren Fletcher, a Manchester United labdarúgócsapatának középpályása elmondta: hosszú betegeskedése után most már csak az orvosok engedélyére vár, hogy megkezdhesse az edzésmunkát a „vörös ördögökkel”.

A 29 esztendős skót középpályás régóta bajlódott gyomorproblémákkal, amelyek miatt több műtéten is átesett, és korábban a labdarúgó-karrierje is veszélybe került.

„Továbbra is a sebészek kezében van a sorsom, hiszen ők döntik el, mikor kezdhetek el újra a csapattal edzeni. Magamban persze már tréningezek, de az azért messze van a teljes terheléstől. Nagyon játszanék már, de nem akarok türelmetlen lenni. Ilyen évek után ez az egy-két hét már nem számít” – mondta Fletcher.

A legutóbb december 26-án, a Newcastle elleni bajnokin pályára lépő Fletcher a 2012–2013-as szezonban betegsége miatt mindössze 3 mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben, és ezalatt egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Döntetlent játszott a Tottenham és a Manchester United; magabiztosan nyert az Everton

Angol labdarúgás
2025.11.08. 18:02

Diallo lábában maradt a győztes gól, az elefántcsontparti szélső bombája egy pontot ért az MU-nak Nottinghamben

Angol labdarúgás
2025.11.01. 18:13

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.25. 20:27

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08
Ezek is érdekelhetik