Chelsea: Mourinho tudja, mi kell a „liverpooli” Torreshez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.21. 10:58
José Mourinho, a Chelsea nyáron visszatérő menedzsere elárulta, ha rajta múlik, ki fogja hozni a legjobbat 29 éves csatárából, a sokat kritizált Fernando Torresből, de azt is elismerte, ez nem minden játékrendszerben lehetséges.

A spanyol támadó 82, Chelsea-mezben lejátszott bajnoki mérkőzésen mindössze 15 alkalommal volt eredményes, míg a Liverpoolnál töltött éveiben a bajnoki gólmutatója 102/62 volt. Mourinho szerint az éles különbség annak köszönhető, hogy a Chelsea korábbi menedzserei stratégiailag nem megfelelően illesztették Torrest a csapatba.

„Tudom, mire képes valójában, és nekünk is az a legjobb, ha azt kihozzuk belőle – mondta a nyáron a Real Madridot elhagyó Mourinho az őt faggató újságíróknak. – Torres az a fajta csatár, akinek területre van szüksége ahhoz, hogy érvényesüljön és gólokat szerezzen. Ha mindezt szűk helyen, a védők szorításában kell megoldania, problémái adódnak.”

A Manchester Unitednél kegyvesztetté vált Wayne Rooney megszerzéséért kampányoló Mourinho arra is kitért, miért lehetett Torres annyira termékeny a jelenleg a Napolit irányító Rafa Benítez irányítása alatt a Liverpoolnál.

„Akkoriban a Liverpool mélyen védekezett, így Torresnek rengeteg területe volt a védők mögé kerülni, és ő ilyenkor érzi magát igazán jól a pályán. Ebben próbálok segíteni neki, akárcsak az összes játékosomnak, akinek szüksége van a segítségemre.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2 órája

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21
Ezek is érdekelhetik