Arsenal: Mi is megengedhetjük magunknak Rooneyt - Wenger

Vágólapra másolva!
2013.07.18. 13:49
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere elmondta: az „ágyúsok” is képesek lennének kifizetni Wayne Rooney átigazolási összegét a Manchester Unitednek.

Mint ismert, az angol csatárral jelenlegi klubja, a Manchester United közölte: nincs napirenden szerződésének meghosszabbítása, és csak a második számú csatárként számítanak rá a 2013–2014-es évadban Robin van Persie mögött.

A támadót ezt követően szinte minden nagyobb európai klubbal összeboronálták az angol lapok, hallani lehetett a Chelsea, a Barcelona, a Real Madrid és a Paris Saint-Germain érdeklődéséről is, és most Arsene Wenger is megszólalt Rooney ügyében, mondván, az Arsenal is megengedhetné magának a 83-szoros angol válogatott futballistát.

„Rooney jelenleg a Manchester United játékosa, és még két év hátravan a szerződéséből, így nem rajtunk múlnak a továbbiak. Egy biztos, nekünk sem jelentene gondot az átigazolási összegének kifizetése” – mondta Wenger csapata legutóbbi sajtótájékoztatóján.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
16 órája

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

„Minek agyal az, akinek fogalma sincs a tényekről?” – Gyökeres a klubváltásáról

Angol labdarúgás
2025.09.02. 16:56

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik