Man. City: Jesús Navas a „kékeknél” folytatja - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.11. 19:03
null
Jesús Navas szerződtetését hivatalosan is bejelentette a Manchester City
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Sevilla spanyol válogatott jobbszélsőjét, Jesús Navast. A 27 esztendős játékos a hírek szerint 15 millió fontért vált klubot.

 

A manchesteri együttes honlapjának tájékoztatása szerint a spanyol válogatott tagjaként a Konföderációs Kupára készülő futballista New Yorkban esett át az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, amely után immáron hivatalosan is a Manchester City játékosának mondhatja magát.

Az átigazolási díjat és a szerződés hosszát ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra az angolok, a Sky Sports úgy tudja, hogy megközelítőleg 15 millió fontért váltott klubot (és országot) a villámgyors szélső.

„A Manchester City izgalmas kihívást jelent a számomra. Úgy éreztem, hogy itt az ideje a váltásnak. Elégedett vagyok azzal, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, és hogy meghoztam ezt a döntést” – nyilatkozta a „kékek” új szerzeménye.

„A Premier League-ben nagyon gyors a játék, várom már, hogy pályára léphessek. Azért igazolok Angliába, hogy tovább fejlődjek, szeretném meghálálni a klubvezetők belém vetett bizalmát” – tette hozzá Navas.

A 27 esztendős szélső a Sevillával két-két UEFA-kupát és Király-kupát, valamint egy-egy európai Szuperkupát és spanyol Szuperkupát nyert, míg a spanyol válogatott játékosaként világ-, és Európa-bajnoknak vallhatja magát.

Jesús Navas a City második nyári szerzeménye a Sahtar Donyecktől érkezett Fernandinho után. A 172 centiméter magas játékosnak David Silva és Javi García személyében lesz két honfitársa is a Premier League 2012–2013-as szezonjának második helyezettjénél.

Legfrissebb hírek

Milan: közeleg a Modric-bejelentés; Inter: nincs engedmény Calhanoglu árából – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
2025.07.08. 22:34

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
2025.07.07. 18:31

Párizsba beszökött az ész

Francia labdarúgás
2025.07.07. 11:31

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

A Bayern sem tud a széllel szemben gazdálkodni: a topjátékosnak topfizetés kell!

Német labdarúgás
2025.07.05. 17:06

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57
Ezek is érdekelhetik