MU: Fellaini, Baines és P. Neville is követheti Moyest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 14:26
A David Moyes érkezésének bejelentését követően napon a Manchester United honlapja összefoglalót közölt a brit lapok lehetséges változásokat ecsetelő pletykáiról. Alex Ferguson utódja állítólag máris összeállította a nyári erősítésnek szánt kiszemeltek listáját, és ezen – nem meglepő módon – elsősorban az evertonos nevek röpködnek.

Moyes a korábbi csapatából állítólag magával vinné Manchesterbe Marouane Fellainit és Leighton Bainest is, a két játékosért akár 40 millió fontot sem sajnálna. A „fedezetet” is könnyen előteremtheti erre, ugyanis Moyes állítólag nem ragaszkodik a Liverpoolban gyakorlatilag általa felfedezett Wayne Rooney megtartásához, a „vörös ördögök” tízesét 40 millió fontért könnyen elengednék más csapathoz. Már csak azért is, mert több lap úgy tálalja Moyes érkezését, mint „Fergie II” színre lépését, Manchesterben pedig állítólag szívesebben képzelik el a jövő MU-ját inkább a dortmundi Robert Lewandowskival, mint Rooneyval.

A Daily Mail felvetése szerint Phil Neville is követheti Moyest: a korábbi MU-középpályásnak lejár a szerződése a szezon végén, ám Manchesterbe már nem játékosként térne vissza, hanem Moyes stábtagjaként.

Legfrissebb hírek

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
20 órája

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
21 órája

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
23 órája

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34
Ezek is érdekelhetik