Man. City: Agüero egy évvel szerződést hosszabbított

Vágólapra másolva!
2013.05.25. 19:11
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2012–2013-as szezonjának második helyén végző Manchester City a hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2017 nyaráig meghosszabbította az argentin támadó, Sergio Agüero szerződését.

A 2011 nyarán 45 millió euróért megvett Agüerót eddigi szerződése 2016-ig kötötte a manchesteri klubhoz, ám az utóbbi időben az argentin csatárt többször is szóba hozták a Real Madriddal, így a manchesteri klubvezetők jobbnak látták megújítani a futballista szerződését.

„Nagyon boldog vagyok a Citynél, úgy érzem, megbecsülnek engem. Két éve szerződtem ide, de néha azt gondolom, hogy egész életemben itt szeretnék lenni. Fantasztikus a kapcsolatom a szurkolókkal, sokszor eszembe jut a Queens Park Rangers ellen szerzett gólom, soha nem felejtem el azt a pillanatot” – emlékezett vissza a 2011–2012-es szezon utolsó fordulójában a QPR elleni meccs 94. percében lőtt góljára a csatár, amellyel bajnoki címhez segítette csapatát.

Az argentin válogatott támadó a Manchesterben eltöltött eddigi két idénye során 69 mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja, és 47 gólt szerzett.

A 24 esztendős csatár Ga˜ël Clichy, Yaya Touré és David Silva után a negyedik játékos, akivel hosszútávú, 2017-ig szóló szerződést kötött a City.

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
14 órája

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
2025.08.20. 16:22

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.20. 14:34

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
2025.08.19. 21:45

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 15:07
Ezek is érdekelhetik