Sunderland: Megaláztak minket, és ez segíthet - Di Canio

Vágólapra másolva!
2013.04.30. 12:49
Paolo Di Canio, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Sunderland menedzsere az Aston Villától elszenvedett 6–1-es vereséget követően elmondta: csapata már elhitte, hogy megmenekült a kieséstől, és ez vezetett a hétfői megalázáshoz.

„Természetesen nem vagyok elégedett a teljesítményünkkel. Ha egy csapat így játszik, azért a menedzser hibáztatható első körben, és csak utána a játékosok. Ez a vereség engem is váratlanul ért. Talán a korábbi két győzelmünkkel túlságosan is elégedettek lettek a futballistáim, és elhitték, hogy már túléltük ezt az idényt" – értékelt Di Canio a Sky Sportsnak.

Mint ismert, a bennmaradás szempontjából fontos hétfői találkozón az Aston Villa 6–1-re kiütötte a Sunderlandet, amely így három fordulóval a bajnokság vége előtt a tizenötödik, öt ponttal megelőzve a kieső helyen álló Wigant.

„Ez a megalázás segítheti a játékosokat és a menedzsert is. Talán pont ez kellett ahhoz, hogy felfogjuk, komolyabb elkötelezettségre és odaadásra van szükségünk, különben súlyos problémákba ütközhetünk. Még három pont kell. Meg tudjuk csinálni, de nem ezzel a játékkal, ez elfogadhatatlan volt" – tette hozzá a menedzser.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Remek gólokkal fordított és nyert az Aston Villa a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.10.19. 17:22

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46
Ezek is érdekelhetik