Premier League: hátrányból nyert a Liverpool

Vágólapra másolva!
2013.03.31. 16:23
null
Gerrard a decemberi találkozó után ismét betalált, de ezúttal nem szépített, hanem győztes gólt szerzett (Fotó: Action Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Liverpool hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte idegenben az Aston Villát.

A két csapat ellentétes előjellel készült a mérkőzésre, az Aston Villa két sikerrel, a Liverpool a Southamptontól elszenvedett vereséggel a háta mögött érkezett az összecsapásra, ráadásul a decemberi találkozójukat is a kiesés elől menekülő Aston Villa nyerte meg – 3–1-re,

Az első fél óra végén ezúttal is megszerezte a vezetést az Aston Villa, egy óriási indítást követően Agbonlahor egyből lekészítette a labdát a 16-os előterében érkező Bentekének, utóbbi pedig 17 méterről a jobb alsó sarokba ágyúzott (1–0). Érdekesség, hogy a decemberi mérkőzésen is Benteke szerezte meg az első gólt, akkor a 29. percben, majd az 51.-ben duplázott.

A folyatás azonban ezúttal máshogy alakult, a második félidő elején kiegyenlített a vendégcsapat, Phillippe Coutinho parádés szöktetésével Henderson lépett ki teljesen üresen, és 12 méterről a kivetődő Guzan felett a kapu jobb oldalába emelt (1–1).

Egy óra játékhoz érve Luis Suárez harcolt ki büntetőt, és bár Guzan érezte az irányt, Gerrard jobb alsó sarokra tartó lövése elég erős és pontos volt ahhoz, hogy megszerezze a Pool a győztes gólt (1–2).


PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
Aston Villa–Liverpool 1–2
(Benteke 31., ill. Henderson 47., Gerrard 60. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 30 25 2 3 70–31 +39 77
2. Manchester City 30 18 8 4 55–26 +29 62
3. Tottenham 31 17 6 8 53–38 +15 57
4. Chelsea 30 16 7 7 59–32 +27 55
5. Arsenal 30 15 8 7 59–33 +26 53
6. Everton 30 13 12 5 47–35 +12 51
7. Liverpool 31 13 9 9 59–40 +19 48
8. West Bromwich Albion 31 13 5 13 41–41 0 44
9. Swansea 31 10 10 11 41–40 +1 40
10. Fulham 29 9 9 11 40–44 –4 36
11. West Ham 30 10 6 14 35–44 –9 36
12. Southampton 31 8 10 13 44–53 –9 34
13. Stoke City 31 7 13 11 27–36 –9 34
14. Norwich City 31 7 13 11 28–47 –19 34
15. Newcastle 31 9 6 16 41–56 –15 33
16. Sunderland 31 7 10 14 33–43 –10 31
17. Wigan 30 8 6 16 36–56 –20 30
18. Aston Villa 31 7 9 15 32–58 –26 30
19. Queens Park Rangers 30 4 11 15 26–48 –22 23
20. Reading 31 5 8 18 36–61 –25 23
Legfrissebb hírek

Videó: így búcsúztak Diogo Jotától a Premier League első fordulójában

Angol labdarúgás
25 perce

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
1 órája

Bajban az Arsenal? Havertz hosszú időre kidőlt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
7 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
18 órája

Kerkez Milos is bekerült az előző idény PL-csapatába a játékosok szavazatai alapján

Angol labdarúgás
19 órája

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:07

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2025.08.18. 23:05
Ezek is érdekelhetik