PL: Gera egy társaságban Rio Ferdinanddal és Lamparddal

Vágólapra másolva!
2013.03.12. 14:42
Március idusához közeledve egyre érdekesebb, hogy kik azok a jegyzettebb futballisták, akik még nem hosszabbították meg a nyáron lejáró szerződésüket. A tuttomercatoweb az angol élvonalra összpontosítva megtette ezt.

Az olasz szakportál cikkében találkozhatunk egy magyar nevével is, nevezetesen Gera Zoltánéval, a West Bromwich – jelenleg sérült – játékosának ugyanis a mostani idény végéig szól a jelenlegi megállapodása.Gera Zoltánéval, a West Bromwich – jelenleg sérült – játékosának ugyanis a mostani idény végéig szól a jelenlegi megállapodása.

Vele egy cipőben jár többek között Frank Lampard és Rio Ferdinand is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg a Chelsea a nyártól nem tart igényt középpályására, addig a Manchester United valószínűleg előbb-utóbb meghosszabbítja Ferdinand kontraktusát.

Andrej Arsavin (Arsenal) és Kolo Touré (Manchester City) sorsa szintén bizonytalan, éppúgy, ahogy a jelenleg még a Chelsea alkalmazásában álló Joszi Benajun és Florent Malouda sem tudja még, hol folytatja majd. A Wigannél egy argentin (Franco Di Santo) és egy hondurasi (Maynor Figueroa) válogatott játékos elvesztésétől tarthatnak, de két lengyel kapus is csapatot válthat néhány hónap múlva Artur Boruc (Southampton) és Lukasz Fabianski (Arsenal) személyében.

Az „ágyúsoknál" a francia védő, Sébastien Squillaci szerződése is lejár június utolsó napján, az aranylabdás Michael Owen pedig lehet, hogy nemcsak a Stoke Citynek, hanem a profi labdarúgásnak is búcsút int a szezon végeztével...

Legfrissebb hírek

Szavazás: Ön szerint tizenegyest kellett adni a Leedsnek Tarkowski kezezése miatt?

Angol labdarúgás
1 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
17 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:25

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Potya gól döntött a rangadón: kikapott a Manchester United az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2025.08.17. 19:25

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07
Ezek is érdekelhetik