MU: Van Persie felépült, játszhat a Real Madrid ellen

Vágólapra másolva!
2013.03.01. 15:56
Felépült csípősérüléséből, és a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn már pályára léphet Robin van Persie, a Manchester United labdarúgócsapatának holland támadója.

Mint ismert, a csatár a Queens Park Rangers elleni szombati bajnokin sérült meg: egy beadást követően elvesztette az egyensúlyát, és a kapu mellett elhelyezkedő kameraállásban felbukott. Az első hírek arról szóltak, hogy Van Persie játéka veszélyben lehet a Real Madrid ellen, mára azonban biztossá vált, hogy szerepelhet a keddi mérkőzésen. Sőt, akár már a Norwich elleni szombati bajnokin is.

„Robin ezen a héten már edzett, így bevethető lesz a hétvégén. Nagyon érzékeny a csípője, de most már rendben van” – mondta mai sajtótájékoztatóján Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere, aki azt is elárulta, hogy a szintén kisebb sérüléséből lábadozó Phil Jones játékára is jó esélyt lát a „királyiak” ellen.

A Manchester United–Real Madrid BL-nyolcaddöntő visszavágóját kedden 20.45-től rendezik, az első mérkőzésen a spanyol fővárosban 1–1-es döntetlen született.

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
16 órája

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„A jó nem elég jó, itt a 10/10-es teljesítmény az elvárás” – Arne Slot a bajnoki rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.14. 10:49

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50
Ezek is érdekelhetik