Liverpool: Nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő - Suárez

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 12:40
Luís Suárez, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool támadója nemrégiben adott nyilatkozatában elmondta, boldog jelenlegi csapatánál, de sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, így a távozását sem lehet kizárni.

Angol sajtóhírek szerint a támadó iránt a Juventus érdeklődik, amely nagy valószínűséggel a következő szezonban is indulhat az európai kupaporondon, míg a Liverpool esetében erre nincs garancia.

„Nagyon boldog vagyok a Liverpoolnál, de nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő – kezdte sokat sejtetően Suárez. – Egy játékosnak mindig az a célja, hogy topcsapatban futballozzon, nekem pedig a Liverpool »személyében« ez megadatott. Azonban a nemzetközi porondon érdekelt csapatok érdeklődését szívesen fogadjuk. Beszélni fogunk a klubbal, és meglátjuk, hogy menni akarok, vagy maradni.”

A 2011 januárjában 23 millió fontért szerződtetett Suárez – akit 2017-ig köt szerződés a „vörösökhöz” – ebben a szezonban 40 tétmérkőzésen 29 gólt szerezett a liverpooli klubban.

Legfrissebb hírek

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

„Gyógyulj meg, apu!" – megműtötték David Beckhamet

Angol labdarúgás
2025.06.27. 14:35

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Az angol munkásosztály hőse – Jamie Vardy-portré

Képes Sport
2025.06.10. 13:18

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38
Ezek is érdekelhetik