Man. City: Az MU a szerencsének köszönheti az előnyét - Mancini

Vágólapra másolva!
2013.02.24. 10:25
Roberto Mancini, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere a vasárnapi, Chelsea elleni bajnoki előtt megtartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a városi rivális Manchester United tizenöt pontos előnye a tabellán nem mutatja a valós képet, ugyanis a „vörös ördögök" sokszor csak a szerencsének köszönhették a győzelmeiket.

„Hatalmas szerencséje volt eddig a Unitednek, sok mérkőzést nyert meg az utolsó pillanatban, anélkül, hogy megérdemelte volna, pont úgy, mint ellenünk" – utalt Mancini a City 3–2-es vereségére az MU-tól, amikor Robin van Persie az utolsó pillanatban szerezte meg a győzelmet érő találatot.

Mint ismert, a Manchester United előnye a bajnokságban a szombati, Queens Park Rangers elleni 2–0-s sikerrel már tizenöt pont.

„Sok pontot veszítettünk olyan találkozókon, amelyeket egyértelműen hoznunk kellett volna. Természetesen elismerem, hogy a United jobb nálunk, de nem hinném, hogy ez az előny a valós képet mutatja a két csapat közti különbségről" – tette hozzá az olasz szakember.

„Emlékszem még, mikor Olaszországban az Internél dolgoztam, tizennégy ponttal vezettünk a Roma előtt, és így is majdnem eljátszottuk a fórunkat. A United nagyon nehéz hónapok elé néz, ha továbbjut a Bajnokok Ligájában a Real ellen, de természetesen tudjuk, hogy így sem lesz könnyű dolgunk. Tizenkét forduló viszont még hátravan, bármi megtörténhet" – zárta a sajtótájékoztatót Mancini.

A City a vasárnap 14.30-kor kezdődő, Chelsea elleni rangadón kezdheti meg hátránya ledolgozását, a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik