Anglia: Gascoigne-nak azonnali segítségre van szüksége - videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.03. 19:09
Ügynöke szerint azonnali segítségre szorul Paul Gascoigne, az angolok alkoholproblémákkal küzdő egykori sztárlabdarúgója.

A 45 éves „Gazza” csütörtökön Northamptonban jelent meg egy jótékonysági rendezvényen, és a Sunday Mirror fotóin üveges szemmel tartja a mikrofont.

„Azt mondtam a szervezőknek, hogy inkább ne szerepeltessék Pault, de ő közölte, hogy remek formában van, és van pár jó vicce” – mondta vasárnap Terry Baker a BBC rádióban, hozzátéve: ügyfele vélhetően nem örül, hogy ezt mondja, de azonnali segítségre lenne szüksége.

Baker kifejtette, hogy Gascoigne élete mindig veszélyben van, mivel alkoholista, és lehet, hogy senki sem tud rajta segíteni.

Gary Lineker, aki együtt játszott a hányatott életű volt csatárral a Tottenham Hotspurben és a válogatottban is, a Twitter csevegőoldalon közölte: „Remélem, valahogy megleli a békéjét, de attól tartok, hogy hiába reménykedem.”

Az 57-szeres válogatott Gascoigne pályafutása során számos elitklubban megfordult: a Newcastle Unitedben kezdte, majd szerepelt a Tottenham Hotspur, a Glasgow Rangers, a Middlesbrough, a Lazio és az Everton csapatában is. Karrierje – részben botrányai, iszákossága és mentális betegségei miatt – az 1990-es évek végén szakadt meg.

Hogyan néz ki most Paul Gascoigne? Ide kattintva megnézheti!

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik